// 2026. április 9., csütörtök // Erhard

Utcanévháború tört ki Szatmárnémetiben

// HIRDETÉS

Persze, hogy a kétnyelvű elnevezések miatt. A prefektúra megtámadta az önkormányzat egyik határozatát, amelyben új utcanevek magyar nyelvű feltüntetéséről rendelkezik.

Utcanévháború robbant ki Szatmárnémetiben, miután a prefektúra megtámadta az önkormányzat döntését, amellyel kétnyelvű utcaneveket fogadott el a város Pirosberek nevű negyedében található, eddig névtelen utcák számára – írja a Szatmári Friss Újság.

A kormánymegbízotti hivatal abba kötött bele, hogy a polgármesteri hivatal nem hozta nyilvánosságra a szóban forgó helyi tanácsi határozatot egy nagy példányszámú napilapban, ahogy azt a törvény megköveteli. A kétnyelvű utcanévtáblákkal kapcsolatosan arról tájékoztatnak, hogy a törvény csak azt szabja meg, hogy azon településeken, ahol 20 százalék feletti a kisebbséghez tartozó lakosság aránya, a település névtábláján a város/falu nevét, illetve a közintézmények megnevezését a kisebbség nyelvén is fel kell tüntetni, az utcanevekre nem vonatkozik a törvény.

Vagyis azt az alattomos trükköt alkalmazza, amelyet az elmúlt huszonnyolc év során számos esetben bevetettek a román hatóságok a magyar jogkövetelések esetében: nem azt az általánosan bevett jogi elvet alkalmazzák, hogy amit nem tilt a törvény, azt szabad, hanem

azt a rosszhiszemű hozzáállást, miszerint amiről nem mondja ki egyértelműen a törvény, hogy szabad, az minden esetben tilos

– de legalábbis akkor, ha a magyarok számára kedvező ügyről van szó.

A prefektúra még december ötödikén támadta meg az utcanevekre vonatkozó, októberben elfogadott határozatot, az ügy annak kapcsán került nyilvánosságra, hogy az önkormányzat közleményben jelezte a tényt, miszerint a kormánymegbízotti hivatal mindenféle indok nélkül ment neki a határozatnak.

A prefektúra annak ellenére akadékoskodik, hogy tavaly már egy ugyanilyen ügyben jogerősen pert vesztett a nagyváradi ítélőtáblán a Fluturilor (Lepke), Florilor (Virág) és Amurgului (Alkony) utcák elnevezése kapcsán.

A lap rámutat: a Pirosberekben és környékén lakók már hosszú évtizedek óta szeretnék, hogy „hivatalosan” is a megyeközpont lakosai lehessenek, utcáiknak neve, házaiknak száma legyen, s okmányaikban is ez legyen feltüntetve valós címként — érthető hát, hogy örömmel fogadták azt az október 26-i tanácsi határozatot, amelynek értelmében 12 utca hivatalosan, névvel (kétnyelvű elnevezéssel) felkerül Szatmárnémeti térképére.

„A lakosokkal folytatott megbeszélés során a prefektus nem tett konkrét javaslatot a probléma megoldására, és továbbra is kitart a per folytatása mellett, annak ellenére, hogy a közigazgatási törvény alapján bármikor megszüntethetné az eljárást.

Többször elhangzott: mi (azaz a helyi tanács) vonjuk vissza a határozatot, s

fogadjunk el egy olyat, amelyben csak román nyelven szerepelnek az utcák megnevezései.

Erről azonban szó sem lehet! Egyrészt most már elvi kérdéssé lett, másrészt pedig a tanácsi határozat nyomán pár személyi igazolványt s egyéb okmányt már ki is állítottak ezekre a lakcímekre (a prefektusi hivatal fennhatósága alá tartozó intézmények is” — magyarázza a Szatmári Friss Újság megkeresésére Kereskényi Gábor polgármester, hozzátéve azt is: teljesen érthetetlen számára, miért várt a prefektúra majd’ két hónapot, hiszen csak december 5-én támadta meg a határozatot, mint ahogy az is, hogy az eddig elvesztett hasonló pereket miért nem tekinti tanulságnak.

A polgármester leszögezte: az a vád sem igaz, hogy nem jelentették meg a határozatot a sajtóban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán
Székelyhon

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán

Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.

// még több főtér.ro