A jelek szerint pedig Crin Antonescu marad a kormánykoalíció közös elnökjelöltje. De persze – ahogy már megszokhattuk – semmi sem biztos.
Több ezren gyűltek össze Călin Georgescu hívei közül pénteken Bukarestben, az alkotmánybíróság székhelye előtt hogy Georgescu korábbi felhívásának eleget téve az elnökválasztás első fordulójának érvénytelenítése ellen tüntessenek.
A hatóságok először azt közölték, hogy a tüntetés illegális ugyan (nem kaptak rá engedélyt), de békésen zajlik, a délutáni órákban azonban már azt is hozzátették, hogy két tüntetőt előállítottak rongálás miatt. A Digi24 hírcsatorna szerint a tüntetők egy része fenyegette és sértegette a helyszínről tudósító újságírókat, az ő tudósítójukat például (többek között) vizespalackokkal dobálták meg – egy csendőrnek kellett közbelépnie, hogy megvédje –, egy másik tévécsatorna autóját pedig megrongálták, többek között letépték róla a rendszámtáblákat. Vélhetően utóbbi eset miatt állították elő a két említett egyént.
A demonstrálók közül sokan népviseletbe öltöztek, sokan román zászlókat lobogtattak, de természetesen nem maradt el a közös hórázás sem.
Eközben Georgescu ügyvédei az első forduló érvénytelenítésének visszavonását kérő beadványt nyújtottak be az alkotmánybíróságnak, amelyet a talárosok átvettek és iktattak.
A tüntetésen egyébként az AUR elnöke George Simion, illetve a párt szimpatizánsai is megjelentek.
Maga Georgescu ugyanakkor nem vett részt a demonstráción, mert, mint arról beszámoltunk, csütörtökön egy frankfurti repülőjárattal elhagyta az országot, hogy „a legmagasabb európai fórumokon” támadja meg az alkotmánybíróság korábbi döntését.
Pénteken politikai forrásokra hivatkozva a bukaresti sajtó azt közölte, hogy Crin Antonescu lesz az egyetlen, akinek a támogatottságát a kormánykoalíció közös jelöltjeként mérni fogják a Szociáldemokrata Párt (PSD) által megrendelt soron következő felmérésen.
Ez arra enged következtetni, hogy a szocdemek mégsem állnak majd elő saját jelölttel az utolsó pillanatban, a korábbi találgatásokkal ellentétben. (A találgatások akkor indultak el, amikkor Antonescu múlt vasárnak „egyoldalúan felfüggesztette” a jelöltségét, mert úgy látta, hogy a koalíciós pártokon belül nem rendelkezik egyöntetű támogatottsággal.)
A felmérésben Antonescun kívül többek között az első forduló befutói, Călin Georgescu és Elena Lasconi, továbbá Nicuşor Dan független jelölt támogatottságát is mérni fogják.
Az Amerikai Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma pénteken hivatalos közleményben jelentette be, hogy március 31-ikétől – vagy akörül – Románia is része lesz a vízummentességi programnak.
Ez azt jelenti, hogy az említett dátumtól kezdve a román állampolgárok legfeljebb 90 napra amerikai vízum nélkül is kérelmezhetik az Államokba való utazást turisztikai vagy üzleti céllal.
A bejelentés alkalmából pénteken délután Bukarestben, a kormány székházában is rendezvényt szerveztek, amelyen Kathleen Kavalec amerikai nagykövet is részt vett. Részletek a Krónikán.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.