// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Újabb sokkoló gyilkosság történt Romániában, egy 11 éves kislány az áldozat (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

Holland pedofil fojtott meg egy 11 éves kislányt Dâmboviţa megyében. Miután elhagyta az országot, öngyilkos lett.

FRISSITÉS! 

A román rendőrség közölte, a gyanúsított Hollandiában öngyilkos lett: a holland hatóságok tájékoztatása szerint egy kamion elé hajtott.  

Alig múlt el a caracali gyilkosságsorozat utáni sokkhatás, máris újabb gyilkosság borzolja a kedélyeket Romániában. A 11 éves Dâmboviţa megyei kislány, Mihaela Adriana Fieraru eltűnését péntek délután jelentették a rendőrségen, miután nem ért haza az iskolából. A rendőrség azonnal a keresésére indult, holttestét azonban csak vasárnap, a Gura Suţii nevű településen található otthonától nyolc kilométerre, Produleşti melletti mezőn találták meg. A nyomozók megállapították, hogy az eltűnésé után alig több mint fél órával Mihaela már nem élt. A törvényszéki orvosszakértők előzetes vizsgálatai alapján a kislányt megfojtották, testén bántalmazás nyomai is látszanak, halála után vadállatok harapták meg, de azt még vizsgálják, hogy történt-e nemi erőszak.

Ügyészségi források szerint saját nadrágjával fojtották meg.

A térfigyelő kamerák felvételeit kielemezve a rendőrök egy terepjáróra lettek figyelmesek, amely elhagyta Gura Şuţii települést, de csak fél órára rá jelent meg újra a 2-3 percnyire található következő település bejáratánál.

A hátsó ülésen beazonosították a kislányt. A bukaresti cégtől bérelt gépjárművet megtalálták és alaposan átvizsgálták a rendőrök, de addigra a 46 éves holland férfi, Johannes Visscher, akinek a nevére a bérleti szerződés ki volt állítva, már elhagyta az országot. A gyanúsított Bukarestben bérelt lakásában is házkutatást tartottak, DNS-mintákat is gyűjtöttek. A jelek szerint a holttest megtalálása előtt egy nappal, szombaton, repülővel hagyta el az országot. Minősített emberöléssel, szexuális erőszakkal és emberrablással vádolták meg.

A holland hatóságok már jelezték, hogy minden segítséget megadnak a férfi kézre kerítése érdekében, aki visszaeső bűnöző.

Máris felmerült a sajtóban, hogy történt-e hatósági mulasztás a román rendőrök részéről. Egy büntetőjogi ügyész a Mediafaxnak azt nyilatkozta, hogy ha az ügyészek in rem eljárás keretében, legalább tanúként beidézték volna, a férfi nem hagyhatta volna el az országot. A hasonló esetekben gyors döntésekre van szükség, magyarázta. Az ügyben illetékes ügyészek szerint képtelenség lett volna megállítani a férfit, mivel amikor elhagyta az országot, még nem volt gyanúsított.

A nyomozók azt nyilatkozták, hogy a pedofil férfi minden valószínűség szerint egyedül hajtotta végre a kislány elrablását, a Dâmboviţa megyei falut „vadászterületként” járta körbe a bérelt terepjáróval.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

„Határtalanul magyarok”. Debreceni kampánygyűlésen Orbán Viktor és Kelemen Hunor
Krónika

„Határtalanul magyarok”. Debreceni kampánygyűlésen Orbán Viktor és Kelemen Hunor

A határon túli magyarok számára van nagy tétje a választásnak, hiszen az elmúlt 16 év nemzetegyesítési politikája hosszabb távra is garantálja az ő túlélésüket – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Debrecenben.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában
Székelyhon

Autószerviz gyulladt ki Csíkszeredában

Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Krónika

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét
Székelyhon

Felelősségre vonnák Mihai Tîrnoveanut, amiért magyarellenes uszítással gyalázta meg a húsvét ünnepét

Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.

// még több főtér.ro