// 2025. október 25., szombat // Blanka, Bianka

Újabb felvonáshoz érkezett a Frunda–Kovács közti csörte

// HIRDETÉS

Nem lehet médiabalettel pótolni az érdemi munka hiányát – üzente az RMDSZ főtitkára a volt szenátornak.

Kovács Péter a Maszol.ro hírportálnak reagált Frunda György tiszteletbeli miniszterelnöki tanácsos január 5-i kijelentéseire, miszerint rosszul döntött az RMDSZ, amikor kilépett a kormányból, és a szövetség eltávolodott a választóitól. A főtitkár úgy vélekedett, hogy Frunda elsősorban két államelnök-jelöltsége által szerzett népszerűséget és ismertséget, ez azonban mára már megkopott.

Kovács felemlegette, hogy Frunda 2012-ben a marosvásárhelyi polgármesteri kampányban az elmúlt 22 év leggyengébb eredményét érte el, ugyanakkor éppen abban az egyéni választókerületben veszítette el a szenátori mandátumát, ahol lakik. Az is felrótta Frundának, hogy az őszi államelnök-választás két fordulója között fizetett hirdetésben buzdította a szavazópolgárokat, hogy aki bízik benne, szavazzon Victor Pontára. „A választási eredmények azt igazoltak vissza, hogy a magyar emberek döntő többsége nem bízik Frunda Györgyben” – emlékeztetett Kovács.

Ami az RMDSZ és a magyar emberek közötti kapcsolatot illeti Kovács Péter egyet értett Frundával, hogy szorosabbra kell fűzni a szálakat, de „ez kitartó és hosszadalmas munkával jár, nem a Frunda által választott médiabalettel”.

Frunda egyelőre nem reagált Kovács kijelentéseire. A témában legutóbb azt nyilatkozta, hogy nem vele van a baj, hanem azzal, hogy az RMDSZ jelenlegi vezetősége nem tud kommunikálni, nem tudja meggyőzni a tömegeket, és amikor fontos ügyekben döntést kell hozni, a választói belátására bízza a döntést. Akkor a Maszol.ro-nak kijelentette: Kovács Péter tanulhatna a régi politikusoktól. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix
Főtér

Bolojan beszólt a házi lekvár áfájáról ábrándozó ANAF-vezérnek – szombati hírmix

Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál
Székelyhon

Lőtt sebekkel találtak rá két eltűnt fiatalra a szépvízi víztározónál

Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap