// 2026. április 6., hétfő // Vilmos, Bíborka

Újabb amerikai szankciókat szavaztak meg Oroszország ellen

// HIRDETÉS

Meg Irán és Észak-Korea ellen is. A képviselőház után a szenátusnak is meg kell őket voksolnia. És tessék megkapaszkodni: több EU-tagállam tiltakozik.

Az amerikai képviselőház kedden szinte egyhangú szavazással fogadta el azt a törvénycsomagot, amely újabb szankciókat foganatosít Oroszország, Irán és Észak-Korea ellen.

A törvényt 419 szavazattal 3 ellenében fogadták el, ám mielőtt Donald Trump elnök aláírná, még a szenátusnak is meg kell szavaznia. Bob Corker, a szenátus külügyi bizottságának elnöke azonban kedden jelezte: egyelőre még dolgoznak rajta, a szenátorok között részletkérdésekben még nem született egyezség.

Kedden este Corker még hozzátette: egyáltalán nem biztos abban, hogy a szenátusban „átmegy" a törvényjavaslat. Paul Ryan házelnök a törvényjavaslatot „a történelem legszélesebb körű szankciós csomagjának" nevezte, Ed Royce, a képviselőház külügyi bizottságának republikánus elnöke pedig leszögezte: a szankciók által érintett három ország fenyegetést jelent az Egyesült Államok érdekeire.

Royce kiemelte az Észak-Koreát sújtó szankciók fontosságát, tekintettel arra, hogy Phenjan ismételten rakétakísérleteket hajt végre.

A Phenjan elleni szankciókat egyébként már májusban elfogadták, de a szenátus még nem szavazott róluk, ezért a képviselők beillesztették ebbe a törvénycsomagba.

Bár a kétpárti egyetértéssel elfogadott törvényjavaslat három ország ellen foganatosít büntető szankciókat, az elemzők mégis jobbára az Oroszország elleni intézkedésekre figyelnek. Szakértők szerint a törvényjavaslat „bebetonozza" az eddig érvényben lévő szankciókat, megnehezítve Donald Trump helyzetét és törekvéseit az amerikai-orosz viszony javítására. Kongresszusi jóváhagyást ír elő ugyanis minden olyan lépést illetően, amely „jelentősen befolyásolja az amerikai külpolitikát". 

Vagyis Donald Trump elnöki lehetőségei korlátozottak lesznek, mert a kongresszus beleegyezése nélkül például nem oldhatja fel az Oroszország ellen érvényben lévő szankciókat.

A törvényhozók a Krím-félsziget 2014-es bekebelezése, az Ukrajnában harcoló kormányellenes lázadók feltételezett támogatása és a tavalyi amerikai elnökválasztási folyamatba történt beavatkozása miatt szorgalmazzák a szankciókat Oroszország ellen.

Moszkva egyébként következetesen cáfolja, hogy megpróbálta volna befolyásolni a 2016-os amerikai elnökválasztást. A törvényben foglalt szankciók egy sor vállalatot és egyént vesznek célba, beleértve az orosz energetikai szektor és bankrendszer szereplőit, fegyvergyártó cégeket, valamint az amerikai választási folyamatba való beavatkozással megvádoltakat.

Az új szankciók európai vállalatokat is érintenek: nyolc olyan európai uniós vállalatot, amely részt vesz orosz energetikai beruházásokban, például az Északi Áramlat 2 olajvezeték megépítésében. Emiatt a német alkancellár és az osztrák kancellár már a törvényjavaslat tárgyalásakor is tiltakozott.

A törvény csakis a szenátus igenlő szavazata után és az elnök aláírásával léphet hatályba. A Fehér Ház szóvivője, Sarah Huckabee Sanders vasárnap egy televíziós vitaműsorban azt mondta: Donald Trump nem támaszt akadályokat, és aláírja majd az elfogadott törvényt. Kedden éjszaka a Fehér Ház közleményben reagált a szavazásra.

A Sarah Huckabee Sanders szóvivő által aláírt közlemény leszögezte: az elnök „támogatja a kemény szankciókat" Észak-Korea, Irán és Oroszország ellen, a Fehér Ház áttekinti a képviselőház döntését és egyúttal várja, hogy a törvényhozás végső döntése az elnök íróasztalára kerüljön.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Borzalmas baleset történt Kolozs megyében, öten meghaltak – hírek hétfőn
Főtér

Borzalmas baleset történt Kolozs megyében, öten meghaltak – hírek hétfőn

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit
Krónika

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit

Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Székelyhon

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Isten érintésének köszönhetően lehet jó az ember – László Attila főesperes-plébános a húsvét lelkiségéről 1.
Krónika

Isten érintésének köszönhetően lehet jó az ember – László Attila főesperes-plébános a húsvét lelkiségéről 1.

A húsvét manapság sokak számára pusztán kulturális, családi összejövetellé, vakációzássá, hosszú hétvégévé vált, holott a kereszténység legnagyobb ünnepéről van szó, amelynek lényege a szenvedés, a halál és az élet az összefonódása.

Húsvétvasárnapi ételszentelés Csíkszereda főterén – itt követheti élőben
Székelyhon

Húsvétvasárnapi ételszentelés Csíkszereda főterén – itt követheti élőben

Húsvétvasárnap reggel az ételszentelés szertartása kerül középpontba, ezt a hagyományt pedig Csíkszeredában több ezren éltetik. A Kárpát-medence legnagyobb ételszentelését Csíkszereda központjában tartják, és ez idén sincs másként.

// még több főtér.ro