Ötévnyi szünet után októbertől ismét lehet pályázni a Zöld Ház program keretében.
Október 10-től lehet pályázni a megújuló energiaforrásokon alapuló fűtésrendszerekre, hőszivattyúkra illetve napkollektorokra az öt évnyi szünet után újrainduló Zöld Ház program keretében. A környezetvédelmi, víz- és erdőgazdálkodási minisztérium szerdán mutatta be az újragondolt programot, a finanszírozási útmutató pedig már megjelent a hivatalos közlönyben.
Az október 10–24. közötti időszakban magán- és jogi személyek egyaránt pályázhatnak hagyományos fűtési rendszerük lecserélésére/kiegészítésére zöld energiát felhasználó rendszerre. A program teljes költségvetése 94 millió lej, melyből 60 millió a civil lakosság, 34 millió a jogi személyek számára hozzáférhető. A Környezetvédelmi Alaptól lehívható – vissza nem térítendő – összegek nagysága a pályázó igényeinek függvényében
A pályázatokat a környezetvédelmi minisztérium megyei ügynökségeinél lehet benyújtani, a nyertes/vesztes pályázatokról a program honlapján tájékoztatnak. Ezt követően írhatják alá a finanszírozási szerződéseket, majd sor kerülhet a munkálatok elvégzésre. A költségtérítési kérvényeket legfeljebb 12 hónapon belül kell letenni.
A jogi személyek (közigazgatási és kulturális intézmények, hivatalok, egyházak) előtt több lehetőség is adott: napelemek és geotermális rendszerek, hőszivattyúk és szélturbinák beszerzésére egyaránt pályázhatnak. Lehetőség van a szennyvíziszapból, a mezőgazdasági és erdészeti hulladékból vagy biomasszákból nyert biogáz hasznosítására is.
Az ötvényi szünet után újrainduló Zöld Ház program két alprogramra szakadt: a klasszikus Zöld Ház-programban megújuló energiaforrásokat felhasználó fűtésrendszerekre, hőszivattyúkra illetve napkollektorokra lehet támogatást kérni, a Zöld Ház plusz programban pedig a környezetbarát építkezést szeretnék bátorítani, többek között természetes építőanyagok, környezetbarát szigetelőanyagok és technológiák, energiahatékonyság-növelő rendszerek felhasználásával.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.