// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Új iparág épül: öt Bulgáriába igyekvő román is hamis kovidteszttel próbált meg átkelni a határon

// HIRDETÉS

Amint az várható volt, egyre több hír szól a pandémia feketepiaci vonatkozásairól.

Öt román állampolgárt is feltartóztattak a román határőrök a bolgár határon, mert hamis volt a koronavírus-tesztjük. Az eset a giurgiui határátkelőnél történt.

A szervek szerint a delikvensek különböző időközökben érkeztek, és gyanúsak voltak a papírjaik, ezért a bolgár kollégák kérésére utána néztek egy kicsit a dolgoknak. Mint kiderült, az ötből négy dokumentumnak köze sem volt a klinikához, amely elvileg kibocsátotta őket, de az ötödikkel is gondok voltak, így minden érintettet visszafordítottak, és bűnvádi eljárás indul ellenük okirat-hamisítás és egyéb vétségek miatt.

Az egyébként is várható volt, hogy hamarosan felvirágzik a teszthamisító iparág, hiszen nagyon sok esetben kell negatív tesztet prezentálnia a polgárnak, ha a pandémia közepén utazni vágyik/kényszerül. Kelet-Európában pedig, amire kereslet van, arra az alternatív piacon is egykettőre lesz kínálat.

Már tavaly nyáron írtunk arról, hogy a bolgár-görög határon már 30–40 euróért vásárolhat hamisított teszteredményt a bágyadt utazó, de pár héttel ezelőtt már egy nagybányai hamisító brigádot is lekapcsoltak a zsaruk.

Nyilván nem ez volt az egyetlen illegális alternatíva nálunk, a mostani eset is bizonyítja, hogy sok feltörekvő teszthamisító van a piacon.

Persze már arra is volt példa (mondjuk tavaly december végén, ugyancsak a giurgiui határátkelőnél), hogy bolgár állampolgárok próbáltak meg hamis tesztekkel belépni Romániába, hiszen őket sem kell azért félteni.

Legyen okos, és ne vegyen hamis tesztet, mert egyrészt nem sokkal olcsóbbak, mint az eredeti, másrészt az okirat-hamisításért általában nem baráti hátba veregetés jár a bíróságon!

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro