// 2026. április 8., szerda // Dénes

Új időszámítás jegyében jelent meg a Kincses Kolozsvár Kalendáriuma

// HIRDETÉS

Nem a hagyományos, hanem az augusztussal kezdődő „kolozsvári Gergely-naptár" szerint jelent meg az idei, harmadik kalendárium.

Kolozsvár városi rangra emelésének 698. évfordulója, a magyar államalapítás évfordulója, illetve a Kolozsvári Magyar Napok minden évben augusztus közepére eső kezdete határozza meg az új helyi időszámítást, amely szerint idén megjelent a Kincses Kolozsvár Kalendáriuma – hangzott el kiadvány bemutatóján szombaton, az 5. Kolozsvári Magyar Napok nulladik napján.

Ez a hármas meghatározottság kiváló indokot nyújt ahhoz, hogy a Kalendárium a 2014-2015-ös kiadás után a következő években is „az új Gergely-naptár" szerint jelenjen meg, augusztus kezdőhónappal – utalt Szántai János ötletgazda (nem mellesleg a Főtér munkatársa) Gergely Balázsra, a Kolozsvári Magyar Napok jelen levő főszervezőjére, a Kalendáriumot társkiadásban megjelentető Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnökére.

H. Szabó Gyula, Szabó Lilla, Szántai János

A négyszáz oldalas, igényes külsővel és rendkívül színes tartalommal, hagyományos kalendárium-formátumban megjelent kiadvány egyik gerince a Magyar szórványok Kolozsvár gyűrűjében című sorozat, Vetési László munkája, amely a város körzetében fekvő magyarlakta falvak történetébe, életébe nyújt betekintést – mondta H. Szabó Gyula főszerkesztő, a Kalendárium másik kiadója, a Kriterion igazgatója.

A másik nagyobb lélegzetű téma a Kolozsvári reformátusok, amely a város református egyházközségeit, templomai, hitéletét ismerteti, miután az előző két Kalendáriumban az unitáriusok és a római katolikusok mutatkoztak be.

Ezenkívül – a kalendárium műfaja szerint – változatos témák jutnak minden hónapra: kertészet, gasztronómia, borászat, karbantartási tanácsok autósoknak, helytörténet, évfordulónaptár, anekdoták, keresztrejtvény, de van gyerekrovat és verssarok is. Erőteljesen jelen van a sport is a Kalendárium lapjain, Boros Miklós és Killyéni András kolozsvári vagy a városhoz köthető sportcsemegéket szállít.

Szabó Lilla, a Kalendárium felelős szerkesztője arról beszélt, hogy a tervezés és készülés folyamatában elkerülhetetlenül felmerülő nehézségek ellenére a Kalendárium mégis időben elkészült, ez pedig a munkatársi csapat, a műszaki szerkesztők és a nyomda erőfeszítéseit koronázza meg.

A kiadványt a rengeteg fotó és illusztráció mellett Könczey Elemér karikatúrái színesítik.

A Kincses Kolozsvár Kalendáriuma 20 lejért megvásárolható a jövő héten zajló Kolozsvári Magyar Napokon, az információs standoknál.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán
Székelyhon

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán

Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.

// még több főtér.ro