// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Új épületet kap a kolozsvári Apáczai líceum

// HIRDETÉS

A felújítás alatt lévő épület mellé új szárny épül. Ma tették le az alapkövét.

Új szárnnyal bővül a valamikori Kolozsvári Református Leánygimnáziumnak, ma az Apáczai Csere János Elméleti Líceumnak helyet adó épület – tudatja az Erdélyi Református Egyházkerület mai közleménye.

A református egyház által visszaigényelt és visszakapott ingatlan bővítését, valamint a régi épület felújítását a közelmúltban kezdték el, az új szárny alapkövét július 30-án délelőtt helyezte el Kató Béla erdélyi református püspök és Vörös Alpár, az iskola igazgatója. 

Kató Béla püspök beszédében arra emlékeztetett, hogy száz évvel ezelőtt a Református Egyetemes Konvent felhívást intézett az illetékes egyházkerületekhez, hogy alapítsanak új egyházi intézményeket és iskolákat. Az Erdélyi Református Egyházkerület egy kolozsvári központú felsőbb leánynevelő intézet felállításával készült a reformáció nagy ünnepére, az első világháború kitörése miatt azonban csak 1926-ra készült ez az épület.

A Református Leánygimnázium alapkőletétele 1926. május 30-án | A kép forrása az Apáczai Líceum honlapja 

Vörös Alpár igazgató rövid beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az eltelt 91 év alatt az épületben több ezer diák sajátította el a tudomány és az erkölcs alapköveit. 

A református egyház az iskola alapításakor 250 diák számára tervezte az épületet, azóta gyarapodott az intézmény is, de a diákság száma is jelentősen nőtt, így kinőtték az épületet, emiatt éveken keresztül két váltásban folyt az oktatás. A mostani felújítási és bővítési munkálatokkal ezt az áldatlan állapotot szünteti meg az egyház. 

Vörös Alpár elmondta, az új épületszárny 8 tantermet, egy tágas dísztermet, könyvtárat, ebédlőt foglal magába, modern oktatási feltételeket biztosít majd az elemi osztályos diákok számára, a régi épület felújításával pedig ugyanezeket a feltételeket biztosítja a református egyház az összes apáczais diáknak. 

Az új épületszárny alapkőletétele | Fotók: Kiss Gábor

Az ünnepségen Kató Béla püspök és Vörös Alpár igazgató helyezték el azt az időkapszulát, amelybe belekerült a megújult és kibővített épület látványterve, az iskola rövid története, valamint a Kató Béla püspöknek az alapkőletételkor elmondott beszéde. 

Az alapkőre azt az igét írják fel, amelyet Sámuel próféta felírt, amikor megnyerte életének legnagyobb csatáját a filiszteusok ellen (1 Sám 7:12): Eben-Háézer, ami magyarul azt jelenti: Mindeddig megsegített bennünket az Úr.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

// még több főtér.ro