// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Új dimenzióban az autonómiaügy

// HIRDETÉS

Románia néhány más, jelentős kisebbséggel rendelkező országgal együtt attól fél, hogy az európai bíróság a kisebbségeknek kedvező ítéletet hoz az SZNT által a nemzeti régiók ügyében az Európai Bizottság ellen indított perben.

Új dimenzióba léptek az erdélyi önrendelkezési törekvések, miután nemzetközi színtérre került az ügyük, és immár államok is beavatkoztak a miattuk indult perekbe.

Ismeretes, hogy az RMDSZ, illetve az EMNT és az EMNP a kisebbségi jogi kérdések uniós szintű szabályozása, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) pedig a kisebbségek lakta régió kiemelt figyelemmel történő kezelése érdekében szeretett volna polgári kezdeményezést bejegyeztetni az Európai Bizottságnál. Az EU kormányaként is aposztrofált testület azonban mindhárom kezdeményezést elvetette, arra hivatkozva, hogy ezekben az ügyekben nem illetékes rendelkezni. Az SZNT és az RMDSZ ezért pert indított ellene az EU bíróságán. (Mint ismeretes, a polgári kezdeményezés intézményét a nemrégiben életbe lépett Lisszaboni Szerződés vezette be az EU-ban. Lényege, hogy megfelelő számú aláírás összegyűjtésével a lakosság is kezdeményezheti uniós jogszabályok módosítását vagy újak megalkotását).

Az SZNT kezdeményezése azért került most ismét a figyelem középpontjába, mert kiderült: Szlovákia az alperes, azaz az EB oldalán belépett a perbe. Erre válaszul Budapest azt közölte, hogy Magyarország viszont az SZNT pártján kíván részt venni az eljárásban. Később Románia és Görögország is jelezte: belép, természetesen a kisebbségi jogok érvényesítésével szemben.

Az SZNT és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna.

A mostani fejlemények azt jelzik, hogy az autonómia ügyének nemzetközi porondra történő kivitele az egyik legjobb módszer arra, hogy felhívja az illetékesek figyelmét az ügyre. Az EB megpróbálta ugyan a homokba dugni a fejét, és nem konfliktusba kerülni azon uniós tagállamokkal, amelyek területén jelentős kisebbségi közösségek élnek, ám az európai uniós bírósági per ismét nyitottá tette az ügy végkimenetelét. Ha ugyanis a bírák kimondják, hogy a jogegyenlőség biztosításába a kisebbségek jogainak intézményes, uniós szintű védelme is beletartozik, akkor a brüsszeli testületnek valamilyen formában cselekednie kell.

Ennek a „veszélyeit” mérte fel Szlovákia, Románia és Görögország, amikor némileg döntött, „megtámogatja” az Európai Bizottságot, és az SZNT ellenében beavatkozik a perbe. És ennek nyomán döntött úgy Magyarország, hogy – teljesítve az alaptörvényben is rögzített kötelezettségét – az SZNT pártján lép be az eljárásba.

A továbbiakban akár más országok is felfigyelhetnek az ügyre, és belpolitikai érdekeik függvényében egyik, vagy másik fél mellett ők is beléphetnek a perbe. Remélhetőleg a bírák ítéletét nem befolyásolják majd a jelentős lobbierővel rendelkező, saját kisebbségeik miatt az önrendelkezési kezdeményezésekre rossz szemmel tekintő tagállamok, sem a jelenlegi ukrajnai fejlemények, amelyek azon álláspontot erősíthetik, hogy a kisebbségek, illetve a számukra biztosított önrendelkezés a szeparatizmus veszélyét hordozzák magukban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro