// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

Új alpolgármestert akar Horváth Anna helyett a PSD-ALDE Kolozsváron

// HIRDETÉS

Azt kérik az RMDSZ-től, illetve a PNL-től, nevezzenek ki más személyt.

A kolozsvári tanács szociáldemokrata párti (PSD), valamint a Liberálisok és Demokraták Szövetségét (ALDE) képviselő tanácsosai azt kérik az RMDSZ-től és a nemzeti liberális (PNL) párti városatyáktól, nevezzenek ki más személyt az alpolgármesteri tisztségbe Horváth Anna helyett, aki ellen befolyással való üzérkedés miatt vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA).

Dan Morar, a kolozsvári tanács PSD-ALDE frakciójának vezetője keddi sajtóközleményében azzal érvel: az önkormányzat három hónapja egyik alpolgármester hiányában működik, ami akadályozza az intézményt feladatai ellátásában. Dan Morar szerint ugyanakkor

nem tesz jót a városháza megítélésének,

hogy a DNA által bíróság elé állított, hatósági felügyelet alatt álló alpolgármester töltse be ezt a tisztséget.

Az ALDE-t képviselő Adrian Mureşan szintén azt nyilatkozta, hogy „a polgármesteri hivatal működése érdekében” alakulata támogatja azt az indítványt, hogy mást személyt nevezzenek ki az alpolgármesteri tisztségbe Horváth Anna helyett.

Kolozsvár alpolgármestere, Horváth Anna ellen befolyással való üzérkedés és pénzmosás miatt emelt vádat a DNA december 20-án. Az alpolgármester hatósági felügyelet alatt van, és nem láthatja el tisztségével járó feladatait. Ugyanebben az ügyben befolyás megvásárlása és pénzmosás vádjával bíróság elé állították Fodor Zsolt üzletembert is, aki szabadlábon védekezhet.

Horváth Anna október 13-án jelentette be, hogy fizetés nélküli szabadságot vesz ki mindaddig, amíg eljárás folyik ellene, mivel nem tartja korrektnek, hogy úgy vegye fel fizetését, hogy közben nem dolgozik.

Ügyvédje korábban itt ismertette a fellebbezés elutasítása utáni helyzetet. 

Mivel is vádolják Horváth Annát?

A vádhatóság szerint Horváth Anna alpolgármesterként 2016 februárja és májusa között befolyását felhasználva közbenjárt a kolozsvári önkormányzat alkalmazottjainál annak érdekében, hogy sürgessék meg a másik vádlott, Fodor Zsolt egyik ingatlanprojektjével kapcsolatos engedélyek és jóváhagyások kibocsátását.

A DNA szerint Horváth Anna szolgálataiért cserébe két fesztiválra szóló, 60 bérletet kért, összesen 20.000 lej értékben. A belépőket az önkormányzati választás kampányában tevékenykedő önkéntesek között osztotta szét az alpolgármester - állítja a DNA. Az ügyészek szerint a vádlottak a Fodor Zsolt által vezetett egyik cég, illetve egy Horváth Anna által megjelölt vállalat közötti támogatási szerződéssel próbálták a törvényesség látszatát kelteni. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trianonban vált magyar állammá a román állam
Főtér

Trianonban vált magyar állammá a román állam

A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.

Kelemen megvédte az RMDSZ Fidesszel kapcsolatos álláspontját, Markó „hatalmas mulasztásról” beszélt
Krónika

Kelemen megvédte az RMDSZ Fidesszel kapcsolatos álláspontját, Markó „hatalmas mulasztásról” beszélt

Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot
Székelyhon

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot

Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.

// még több főtér.ro