Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.
A románok az év első hat hónapjában 8,5 millió lej értékben loptak villamos energiát és gázt, csak az ország északi felében. A Delgaz Grid elosztó vállalat több mint 660 esetet azonosított a 20 megyéből 18-ban, ahol működik – írja a HotNews.
Ezek közül 397 eset villamosenergia-lopással kapcsolatos volt, mind Moldovában (Iași, Botoșani, Vaslui, Suceava, Neamț és Bákó megyékben). Ezzel párhuzamosan 265 eset érintette a földgázhálózatot, amelyeket olyan megyékben jelentettek, mint Kolozs, Beszterce-Naszód, Máramaros, Temes, Arad, Hunyad vagy Szeben.
Összesen a lopott energia mennyisége 9,9 millió kWh-ra becsülhető – ebből 6,1 millió kWh villamos energia és 3,8 millió kWh földgáz –, ami körülbelül 8,5 millió lej kárt okozott.
Összehasonlításképpen: ez az energiamennyiség fedezhetné egy háztartás éves gázfogyasztását 4–5 évig, illetve egy 275 tanulóval és tanári karral rendelkező iskola villamosenergia-fogyasztását 30 évig.
A vállalat felhívja a figyelmet arra, hogy az energiaellátó berendezésekkel (csatlakozások, mérők/órák, vezetékek) kapcsolatos bármilyen illegális beavatkozás komoly kockázatot jelent az emberek életére és vagyonára nézve – a robbanásoktól és tűzesetektől kezdve az áramütésig vagy mérgezésig.
A Fejlesztési, Közművek és Közigazgatási Minisztérium (MDLPA) által javasolt közigazgatási reformcsomag megoldásokat kínál a helyi önkormányzatok pénzügyi helyzetére: nagyobb decentralizációt garantál a helyi közösségek számára, és többek között azt a javaslatot is tartalmazza, hogy a gépjárművásárlás feltétele legyen a helyi adók megfizetése.
Emellett az építési engedélyeket csak akkor adják ki, ha a kérelmezőnek nincsenek tartozásai a helyi költségvetés felé, és a szociális segélyek esetében a hatóságok a kedvezményezettnek a helyi hatóságok felé fennálló tartozásait a forrásnál visszatarthatják.
Cseke Attila fejlesztési miniszter a miniszterelnök és Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes jelenlétében ma találkozott a helyi önkormányzatok képviselőivel, hogy megvitassák a Fejlesztési Minisztérium által javasolt közigazgatási reformcsomagot, amely megoldásokat kínál a helyi hatóságok pénzügyi helyzetére és nagyobb decentralizációt garantál a helyi közösségek számára.
A javaslatok szerint az a személy, aki legfeljebb egy éven belül nem fizeti be közlekedési bírságait, elveszítheti gépjárművezetői engedélyét. Emellett egy gépjármű forgalomból való kivonása attól függne, hogy az illető minden tartozását befizette-e a helyi önkormányzatnak.
A rendőrség nyomozást indított, miután az aradi városháza feljelentést tett, mert a város központjában 17 fát (legtöbb köztük fenyő) fúróval lyukasztottak ki és szándékosan sóval mérgeztek meg a törzsükben és a gyökerüknél, hogy kiszáradjanak és később kivághassák őket.
A panaszt hétfőn nyújtották be az Arad Megyei Rendőrkapitánysághoz (IPJ), néhány nappal azután, hogy a környezetvédelmi őrség tisztviselői megállapították a Forradalom (Revoluției) sugárúton található üzletek előtti fák szándékos megrongálását.
Az Arad Környezetvédelmi Őrség szerint a biztosok egy bejelentés alapján megvizsgálták a 17 fa állapotát és megállapították, hogy a fák már részben vagy teljesen kiszáradtak.
„Sajnálatos, hogy ilyen történik egy olyan városban, ahol az önkormányzat jelentős erőfeszítéseket tesz a zöldterületek karbantartására és bővítésére. Tavaly több mint ezer fát ültettek, idén eddig további háromszázat. Reméljük, hogy ez egy elszigetelt eset, mindenesetre felvettük a kapcsolatot az illetékes hatóságokkal, feljelentést tettünk, és reméljük, hogy ilyen helyzetek nem ismétlődnek meg” – nyilatkozta Ralu Cotrău, az aradi városháza szóvivője.
Az érintett fákat megjelölték, és a helyi erdőgazdálkodási hivatal képviselői kivágják őket.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További híreink: súlyos szabálytalanságokat találtak egy szatmári katonai egységnél. A román nagykövetség az Egyesült Államokban bejelentette a kritikus fontosságú ásványi anyagokkal kapcsolatos partnerséget.

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.