// 2026. május 24., vasárnap // Eszter, Eliza

Tusványos sztorizik és építi a vitakultúrát

// HIRDETÉS

Jó hírekkel szolgáltak a táborozóknak keddi sajtótájékoztatójukon a szervezők. A medvét vártuk, de nem jött.

Az enyhe nosztalgiázás jellemzi idén a XXV. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort – a retrospektív jelleg nyilván a 25. évfordulóból következik. Ez abban is megmutatkozik, hogy a Tusnádfürdőn rendezett, de hivatalosan még mindig „bálványosi” tábor ezúttal valóban Bálványoson kezdődik.

Július 22-én, kedden ugyanis ott gyűlnek össze az alapító atyák és anyák, többek közt Németh Zsolt, Smaranda Enache, David Campanale brit újságíró vagy Sántha Attila költő, akinek a kézdivásárhelyi garzonlakásában született meg egykor a nyári tábor ötlete.

A maci figyeli a szervezőket... 

Tusványos hagyományosan a politika és szórakozás kettősére épül, lássuk először a medvét, azaz a politikát. A rendezvény idei

politikai része három főtéma köré csoportosul

– ezt Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Tusványos politikai programkoordinátora mondta el. Sorrendben ez így néz ki:

Választások. Idén négyféle választás volt, illetve lesz Romániában és Magyarországon (európai parlamenti mindkét országban, parlamenti és önkormányzati odaát, elnökválasztás ideát). Ezek mind értékelés tárgyát képezik majd a táborban.

 

25 év. Korszakforduló volt '89-ben, nem vitás, ekkor történt a rendszerváltás, és beindult a bálványosi folyamat is. Összegzés, szembenézés, áttekintés, ezek a hívószavak – híven az idei tábor mottójához: Történetekből történelem. Sztorizgatásra is számíthatunk: szerdán délután a fősátorba várják mindazokat, akik személyes történeteiket szeretnék megosztani az elmúlt negyedszázad táborairól.

 

Nemzetpolitikai párbeszéd. A táborba várják az összes magyar EP-képviselőt, Tőkés Lászlóval az élen, a romániai magyar megyeitanács-elnököket (akiket egyfajta kérdezz-felelek formájában izzaszthatnak meg az újságírók), de valószínűleg ott lesznek az erdélyi magyar pártok vezetői is, Kelemen Hunor és Toró T. Tibor, továbbá a magyarországi politikai élet olyan nagyágyúi, mint Trócsányi László igazságügyi miniszter, L. Simon László vagy Schiffer András. Sőőőt, még Szász Jenő is. És természetesen 

 

Orbán Viktor miniszterelnök is megtartja 

 

hagyományos szombati előadását. Az eddigi politikai csatározásoktól függetlenül mindenkit szívesen látnak, aki hajlandó eljönni és egy asztalhoz ülni politikai ellenfeleivel, nagyjából így összegezhető a szervezők alapállása. A román csúcspolitikusokat viszont nehéz elcsábítani, ennek egyik legfőbb oka, Sándor Krisztina szerint, a közelgő államfőválasztás – ilyenkor senki nem szeret kockáztatni.

 

 

... a kistestvére, azaz a plüsstestvére pedig az újságírókat.

 

Az ifjúsági szervezeteknek is jut hely bőven a programban, tudhattuk meg Fancsali Barnától, a tábort hatodik éve (társ)szervező Magyar Ifjúsági Tanács elnökétől. Kerekasztal-beszélgetésen vesznek részt a Fidelitas, a MIT, a Magyar Ifjúsági Konferencia, a Minta és talán a MIÉRT képviselői is. Újdonság:

 

idén himnusza is van Tusványosnak,

mégpedig az Intim Torna Illegál A számon a szívem című nótája (lásd alant). De lesz futballkupa általános és középiskolásoknak, a rendezvényt pedig a Felszállott a páva gálaestjével zárják.

Popa Ilona MIT-alelnök, Tusványos programfelelőse szerint kicsit karácsonyfára hasonlít a program: a mintegy húsz partnerszervezet sátra mellett leginkább a koncertek biztosak. Mátis Jenőt idézve: a program csak akkor lesz végleges, amikor a tábor lejár. Ott lesz a Role, a Heaven Street Seven, Rúzsa Magdi, Baricz Gergő, a Tankcsapda, a Quimby, a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO), a Vad Fruttik, az Intim Torna Illegál, az Edda, a Kiscsillag, és lehetőséget kapnak a bemutatkozásra olyan tehetséges pályakezdő zenekarok, mint a Bagossy Brothers Company vagy a Face Today is.

És meglepetések is lesznek, de azok azért meglepetések, hogy ne árulják el.

Jó hír a sátorozók számára:

Idén, a jubileumi alkalomnak köszönhetően, olcsóbb lett a sátorhely, csak 15 lej egy éjszakára. Aki öt napig részt vesz, az kedvezményesen, 70 lejért táborozhat. Folyamatban az illemhelyek és zuhanyzók felújítása, a Csűr Olt felőli oldalát pedig – ihaj-csuhaj – kirúgták, hogy kedvére bulizhasson a tisztelt publikum. Ihatunk Ursus sört, Tusnád ásványvizet és a Pepsi termékcsalád üdítőit. Köszönjük az infót Vadász-Szatmári Huba MIT-alelnöknek, Tusványos táborigazgatójának.

A medve programjáról nem kaptunk hírt, de majd a helyszínen tájékozódunk.

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS