// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
Magyarország

Tüntettek Budapesten azok, akik elégedetlenek a választás eredményével

Új választásokat szeretnének.

Új, „tisztességes” választásért, valamint az ellenzék összefogásáért és közös jelöltállításáért demonstráltak szombaton Budapesten.

A „Mi vagyunk a többség! – Tüntetés a demokráciáért” címmel szervezett tüntetésen a felszólalók az Országház előtt a demokraták összefogását és egységet sürgettek a szabadságért, a demokráciáért, a jogállamért, a szabad sajtóért, valamint az ellenzéki pártok közös fellépésért a kormány leváltása érdekében.

Bejelentették, hogy követeléseik érdekében folytatják a tüntetést.
Lányi Örs, a tüntetés kezdeményezője egységre hívta fel a kormányt leváltani akarókat azt hangsúlyozva, ha nem így tesznek, elbukják a harcot.

Lukácsi Katalin, a Viszlát Kétharmad aktivistája szerint a Kossuth téren hazaszerető emberek tüntetnek, és azt mondta: legalább annyian vannak, mint akik a hatalomra szavaztak. Orbán Viktor „a mi miniszterelnökünk is, nekünk is felelős, a mi szolgálatunkra is fel fog esküdni” - hangsúlyozta, majd hozzátette: pártállásunktól függetlenül egyenrangúan mindenki a haza polgára.

Szendrő-Németh Tamás jogász, blogger arról beszélt, hogy a „fideszes demokrácia igazi természete” sem a gondolat-, sem a szólásszabadságot nem tűri meg. „Nem tudunk és nem is akarunk szabadság nélkül élni” – jelentette ki.

Gulyás Balázs, az internetadó elleni tüntetés szervezője szerint a Fidesz a hazugság, a gyűlölet, a félelem és a lopott vagyon pártja lett. Kijelentette: a választáskor „brutálisan lejtett a pálya”, és,

ha a Fidesznek „van becsülete”, feloszlatja a parlamentet és új választást írnak ki.

A tüntetőkhöz intézett levelében Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely ellenzéki összefogással megválasztott polgármestere a korrupció és megfélemlítés nélküli Magyarország szükségességéért hívta összefogásra a demonstrálókat.

Homonnay Gergely, író, újságíró, tanár egyebek mellett új választási rendszert és a korrupciós ügyek feltárása érdekében Polt Péter legfőbb ügyész távozását követelte.

Gyetvai Viktor, a Független Diákparlament tüntetéseinek szervezője kijelentette: azért vannak itt, hogy közösen utasítsák el az elnyomást. Szerinte a megmozdulás „a kezdete annak a folyamatnak, ami reményt jelent” arra, hogy nem kell elmenni az országból, hanem itt nőhetünk fel, alapíthatunk családot, élhetünk békében, demokráciában, ahol „nem eredményez a gyűlöletpropaganda egy jól szervezett kisebbségből kétharmadot”.

A demonstrálók az Operaháztól indultak, a Bajcsy-Zsilinszky utat és az Alkotmány utcát érintve az Országház elé vonultak. A tüntetők megtöltötték a Kossuth teret, az emberek egy része a környező utcákban állt.

A tüntetésen több ellenzéki párt képviseltette magát.

A megjelent szimpatizánsok nemzeti színű, uniós zászlókat és Árpád sávos zászlókat, valamint maguk készítette transzparenseket lengettek. A tömegben látni lehetett Bajnai Gordont volt kormányfőt, Karácsony Gergelyt, az MSZP-Párbeszéd volt miniszterelnök-jelöltjét, Juhász Pétert, az Együtt elnökét, Szél Bernadettet és Hadházy Ákost, az LMP két társelnökét, valamint Vona Gábort, a Jobbik és Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét.

Győrben mintegy 150-en vettek részt budapesti demonstráció mellett szervezett szimpátiatüntetésen.

Rokonszenvtüntetést tartott mintegy 300 londoni magyar is a szombati megmozdulással egy időben a kormányzati negyed főutcáján, a Whitehallon, a brit miniszterelnöki hivatalnak otthont adó Downing Streettel szemben.

Berlinben a magyar nagykövetség előtt nagyjából 120 ember tüntetett a Freie Ungarische Botschaft (Szabad Magyar Nagykövetség) nevű csoport szervezésében.

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro