// 2024. október 2., szerda // Petra
egyesülés

Tüntetők zavarták meg a román-moldovai kormányülést

A demonstrálók a két ország egyesülését követelték. Egyesülés ugyan még nem lesz, de Moldovának adott román hitel igen.

Románia és a Moldovai Köztársaság kormánya a tengerparti Neptunon tartott közös ülést, a minisztereket azonban egyesüléspárti tüntetők fogadták. Olyan jelszavakat skandáltak, mint „Egyesülést akarunk!”, „Besszarábia román föld!” vagy „Átkelünk a Pruton!”. A demonstráció több száz résztvevője továbbá

közös pénzt, közös külpolitikát és közös korrupcióellenes fellépést 

követelt a két állam vezetőitől. A tüntetők a csendőrökkel dulakodva próbálták – sikertelenül – megközelíteni a kormányülés helyszínéül szolgáló épületet. A demonstrációt az Akció 2012 – Unionista Platform szervezte.
 
A közös kormányülés végén Victor Ponta román miniszterelnök bejelentette, hogy Románia 150 millió eurós, alacsony kamatozású,  

visszatérítendő hitelt készül folyósítani  

a „nehéz pénzügyi helyzetben lévő” Moldovának, hogy segítségére siessen a chișinău-i kormánynak, amíg annak sikerül hitelmegállapodást kötnie a Nemzetközi Valutaalappal.
Ponta szerint Románia nem nyerészkedni akar: az öt éven belül visszafizetendő hitelkeretet azon az 1,5 százalék körüli éves kamaton bocsátják Chișinău rendelkezésére, amellyel Románia finanszírozza magát a nemzetközi pénzpiacokon.
 
A román kormányfő felidézte, hogy Bukarest már megnyitott egy 100 millió eurós vissza nem térítendő hitelkeretet is Chișinău számára. A keddi közös kormányülésen újabb kiegészítő jegyzőkönyvet fogadtak el arról, hogy ebből a pénzből továbbépítik a két ország energetikai, azaz gáz- és áramhálózatait összekapcsoló infrastruktúrát, hogy „Moldova is közelebb kerüljön az energetikai függetlenséghez, és ne legyen politikailag zsarolható”. Magyarán: 

Moldova ne legyen kiszolgáltatva az orosz gázimportnak. 

A két kormányfő közös sajtóértekezletén Valeriu Streleț moldovai miniszterelnök azt mondta: kormánya az Európához való közeledést támogatja, és a Romániához való közeledés is ezt szolgálja. Kifejezte reményét, hogy miután – a 2014-ben regisztrált 1,2 milliárd dolláros forgalommal – Románia vált országa legfontosabb kereskedelmi partnerévé, 

Románia lesz a legfontosabb külföldi befektető is Moldova számára. 

Romániában a közvélemény-kutatások szerint a lakosság háromnegyede támogatná a Moldovával való egyesülést, a volt szovjet tagköztársaságban azonban alacsonyabb, de növekvő tendenciát mutat az unionisták aránya.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro