// 2024. október 2., szerda // Petra
Olt fesztivál

Továbbra sincs influenza elleni oltás a patikákban, kétséges, hogy mikor lesz, de az illetékesek legalább derűlátók

Ha már a hatóságok arra biztatnak, hogy aki teheti, oltassa be magát.

Ha már a hatóságok arra biztatják a polgárokat, hogy a koronavírus-járvány és az influenza egymásra tevődését megelőzendő oltassák be magukat influenza ellen, akkor – idomulva a romániai mindennapokhoz – a gyógyszertárakban természetesen nem található influenza elleni vakcina. A patikák még szeptemberben kaptak egy adagnyi oltást, viszont az a hatósági buzdítás nyomán pillanatok alatt elfogyott, és egyelőre nem is tudni, mikor érkezik újabb adag, hiszen világszerte nőtt a kereslet, a gyártók pedig nem tudják egyik napról növelni a kapacitást. Eközben a kormány a tavalyi adag kétszeresét, hárommillió adag vakcinát rendelt meg a veszélyeztetett kategóriák oltására – ez azért jó, mert az érintettek ingyen kapják meg a háziorvosi rendelőkben. Gindrovel Dumitra, a romániai háziorvosok társasága vakcinológiai csoportjának koordinátora ugyanakkor legalább igyekszik mindenkit megnyugtatni, hogy a nemzetközi ajánlások nyomán október 15-én kezdődött az oltási idény, de még most sincs gond, mivel a szezon novemberben, sőt december elején is tart, az influenzajárvány ugyanis általában a februári-márciusi időszakban tetőzik. A háziorvosi rendelőkbe közben érkezik a kormány által megrendelt hárommillió ingyenes oltás, amelyet a 65 év fölötti idősek, a krónikus betegek, az otthonokban élő idősek és gyerekek, a terhes nők és az egészségügyi dolgozók kapnak meg. Csakhogy – ha már Románia – jókora kommunikációs káosz alakult ki az influenzaoltás kapcsán is. Így aztán a kormányzati buzdítás nyomán olyanok is megvásárolták és beadatták maguknak a patikában a vakcinát, akik ingyenes oltásra lennének jogosultak – vagyis ők is hozzájárultak ahhoz, hogy elfogyjanak a készletek. Hogy ilyenkor mit lehet tenni? Nos, az orvos azt mondja: ha az ingyenes oltási kampány végére marad még a vakcinából, akkor beadja azoknak, akik nem jogosultak ingyenes vakcinára, ha már a térítésmentes oltásra jogosultak elsiették a dolgot, és beadatták maguknak pénzért, a gyógyszertárakban viszont továbbra sem kapni, és nem is lehet tudni, mikor érkezik újabb szállítmány. Mit is mondhatnánk erre? A kormánynak a jelek szerint ezt is sikerült egy kicsit elszúrnia.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro