// 2026. május 2., szombat // Zsigmond

Továbbra is él egy szép buszsofőr-hagyomány: álljunk meg bárhol vásárolni, s az utasok csak várjanak (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Temesvárról érkezik a bizonyíték: minden maradt a régiben.

Azt hittük volna, hogy a 90-es évekkel együtt szépen elmúlik az a buszsofőr-gyakorlat, amit mi először Kolozsváron láttunk, hogy az egyik helyi járat mindenható pilótája megállítja a tömegközlekedési járgányt ott, ahol épp akarja, leugrik egy perecért/cigiért, vagy amire éppen nagyon szüksége van abban az adott pillanatban. Addig a busz türelmesen várakozik, rajta az utasokkal, majd aztán tovább indulnak az elégedett sofőrrel a halaszthatatlan tranzakció után.

Úgy tűnik, Temesváron tovább él ez a remek hagyomány: a mi kis történetünk főhősét sem abból a fából faragták, hogy az alapvető szabályokat betartva eldöcögtesse a szép kis utasszállítóját a cél felé. Melózás ide vagy oda, korgó gyomorral mégsem lehet róni a köröket – gondolta a sofőr valahol a Mária téren, aztán dudált egyet, majd félrehúzott két megálló között, mert épp ott volt a kedvenc szendvicsezője, leugrott és vásárolt magának egy szép férfias adagot.

A dolog annyira sürgős volt, hogy természetesen a maszkot is elfelejtette felrakni, de szerencséje volt: egy szál rendőr nem volt a környéken, ráadásul a szendvicset is rekordidő alatt, egyetlen perc alatt összedobták neki. Pechjére viszont az egyik utas megörökítette a telefonjával a jelenetet, amelyet már a közszállítási vállalat főnökemberei is láttak, úgyhogy jöhet a gyomorideg: a sofőr ellen fegyelmi eljárást indítanak, és meg is bírságolják.

Ennél picit rosszabbul járt az a sofőr, aki munka közben beugrott egy üzletbe, a járműve azonban nem várt rá, ehelyett autonóm módon továbbment még, és keresztbe állva egy úton megbénította a forgalmat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

// még több főtér.ro