// 2025. november 14., péntek // Alíz

Török Zsolt egy ideig nem gondol Everest-mászásra

// HIRDETÉS

Igazi hegymászói élményre vágyik, nem horrorra.

Egy időre lemond a Mount Everest megmászásának a tervéről Török Zsolt. Az aradi hegymászó a múlt hét végén ért haza Nepálból, miután az április 25-i földrengés által előidézett lavina a teljes felszerelését elsodorta.

Török Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy a földrengés napján a társainál korábban indult mászni, és a Hallgatás völgye végében, a 6500 méteren felállított kettes táborban tartózkodott a földrengés bekövetkeztekor. Érezte, hogy

három alkalommal is megremegett alatta a gleccser,

de nem tudta, hogy földrengés történt. A lavina a tartózkodási helyéről nem volt látható, ezért csak később, rádiótelefonon értesült arról a csapásról, amely az alaptábort érte. Hozzátette, hogy ez azért volt meglepetés számára, mert elvileg az alaptábor a legbiztonságosabb hely az expedíció helyszínei közül.

A hegymászó szerint nem is annyira a hógörgeteg, mint az általa keltett széllökés okozta a tragédiát az alaptáborban.

„Akinek sikerült elbújni valamilyen kiemelkedés mögé, az megmenekült”

– magyarázta. Hozzátette, a 200 kilométer/óra sebességgel lezúduló hó a robbanásokéhoz hasonló széllökést keltett. Ez teperte le az embereket, és tépte szét a sátrakat. Elmondta, hogy az iratai és a pénze annak köszönhetően került elő, hogy – tolvajoktól tartva – elindulása előtt becsavarta azokat egy matracba. Ezt a tokjába tett matracot találták meg a serpák több száz méterrel a sátor helye alatt.

Török Zsolt szerint a személyes dolgok előkeresését az is nehezítette, hogy óriási területen szóródtak szét, és a lavina felhőjéből leszálló hó mindent betemetett. Ráadásul ez a hó olyan kemény réteget képezett, hogy az

egyik megtalált bakancsát például csak hócsákánnyal sikerült kiásni.

A hegymászó elmondta, az egyik bakancsának a balját a másiknak a jobbját találta meg. Ha nem jött volna helikopter érte, felemás cipőkkel kellett volna legyalogolnia. A mászóbakancsa ugyanis feltörte a lábát.

A hegymászó május második felére tervezte a csúcstámadást, és – mint elmondta – nehezen tudta elfogadni, hogy sikerélmény nélkül kellett visszafordulnia. Hozzátette, hogy meg is undorodott attól az elüzletiesedett hegymászástól, amit az Everest lábánál tapasztalt. A világ legmagasabb csúcsára mászók többsége ugyanis

hegymászói tudás nélkül, pénzen szeretné megszerezni

a csúcs meghódításának az élményét. Ezért, amikor ezer embernek kell mozognia a kifeszített kötelek mentén, akkor a tapasztalt mászóknak is a fizetővendégek ritmusához kell igazodniuk.

„Sokan elismerésüket fejezik most ki, mert úgy gondolják, hogy túléltem valami veszélyeset. Szinte hibásnak is érzem magam, hogy nem voltam az alaptáborban a lavina lezúdulásakor, és nem dobált engem is ide-oda a széllökés. De én nem voltam veszélyes helyzetben. A csapat előtt jártam, amikor a baj történt” – magyarázta az aradi mászó.

„Pár évig nem mennék vissza az Everestre.

Most igazi hegymászói élményre vágyom” – jelentette ki. Hozzátette, idén senki nem mászta meg a Mount Everestet, a földrengés után mindenki lejött a hegyről. Szerinte Nepál csak azért nyitotta meg ismét a hegymászóidényt, hogy azok, akik az idén szerették volna meghódítani a föld legmagasabb csúcsát, ne kérhessék vissza a tízezer dolláros (2,6 millió forint) mászási díjat.

A 41 éves Török Zsolt az egyik legjobban jegyzett romániai hegymászó. 2013-ban ő vezette azt a romániai expedíciót, amelynek tagjai oxigénpalack nélkül jutottak fel a 8125 méter magas Nanga Parbatra.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro