Igor Dodon moldovai elnököt azonban nem hatotta meg a fővárosi nagygyűlés: nagy lufinak nevezte az unionizmust.
Egyes források szerint tízezrek, az óvatosabbak szerint több ezren tüntettek vasárnap a Moldovai Köztársaság fővárosában, Chișinău-ban. A rendezvényre Besszarábia Romániával való egyesülésének centenáriumának (1918. május 27.) alkalmából került sor.
A felvonulók gyakorlatilag ugyanazt követelték, amit száz évvel ezelőtt: uniót az anyaországgal. A nagygyűlésen jelen volt többek között Traian Băsescu, Románia volt elnöke, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke, Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, valamint több romániai város polgármestere.
Az idei évben több mint 140 moldovai település szavazta meg az uniót Romániával. A szimbolikusnak induló mozgalom idővel politikai irányt vett. A becslések szerint a moldovai települések körülbelül 60 %-a csatlakozik az unionista mozgalomhoz az idei év végéig. Jelentős változásról lehet beszélni, hiszen 2009-ben még a lakosság alig 10 %-a mert beszélni az egyesülésről.
A közeljövőben közvitát szerveznek a Moldovai Köztársaság Romániával való egyesülése kapcsán. Egy egyesületekből álló csoportosulás elindította az ehhez szükséges jogi procedúrát. A közvita lenne az első lépés egy unionista népszavazás felé.
Traian Băsescu román exelnök arról beszélt, hogy a románok még mindig a szörnyűséges Ribbentrop-Molotov paktum következményeit szenvedik, úgy élnek, ahogy annak idején Hitler és Sztálin akarta. Ebből márpedig elég! Băsescu felszólította a Moldovai Köztársaság és Románia parlamentjeit, sürgősen szavazzák meg az egyesülést.
Igor Dodon moldovai elnököt viszont egyáltalán nem hatotta meg a vasárnapi unionista nagygyűlés. Banális kisebbségi tüntetésnek nevezte a rendezvényt, mulatós zenészekkel és bágyatag beszédekkel. Persze, figyelmeztetett a moldovai elnök, az unionizmus újabb kudarca ellenére el kell ítélni a moldovai tájakat fertőző politikai járványt. Dodon szerint az egész mizériáért a kormány a felelős. Naiv és opportunista figuráknak nevezte a nagygyűlés résztvevőit, akiket néhány hazaáruló politikus irányít. Az unionizmus egy lufi, amely szépen leereszt, mihelyst elmúlik a centenárium éve.
A Gagauz Autonóm Tartományban viszont az Öregek Tanácsa bejelentette: antiunionista ellenmegmozdulásra kerül sor május 27-én, Ceadîr-Lunga településen. Vasile Arnaut, az Öregek Tanácsának elnöke kijelentette, Gagauziának küzdenie kell az államellenes csoportok ellen, amelyek az „úgynevezett” egyesülésért hajtanak.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.