// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
közlekedés

Több mint ötszáz szabálytalankodó sofőr maradt jogsi nélkül

Egy kirívó eset is történt: egy kezdő gépjárművezető baseballütővel esett neki egy másik autónak.

537 vezetői jogosítványt vontak be és 3,5 millió lejre róttak ki bírságot szombaton a rendőrök.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR) közleménye szerint szombaton több mint 530 sofőr maradt ideiglenesen jogosítvány nélkül, közel 140 személyt értek tetten szabálytalankodás közben a rendőrök, és közel 3,5 millió lej értékben róttak ki bírságot. Szombaton 8 500 rendőr teljesített szolgálatot, akik 2 649 esetben léptek közbe, amelyek közül 2 160-at a 112-es egységes hívószámon jelentettek, 628 bűncselekményt állapítottak meg és 137 személyt értek tetten.

9 438 bírságot róttak ki, összesen 3 482,383 lej értékben, és 13 000 lej értékben koboztak el különböző javakat. 124 forgalmi bűncselekményt regisztráltak, bevontak 537 vezetői jogosítványt és felfüggesztettek 186 forgalmi engedélyt.

Egy kirívó eset is történt Botoșaniban: egy 18 éves kezdő sofőrt annyira feldühítette, hogy egy másik gépjárművezető forgalmi hibát ejtett, és minimális kárt okozott a BMW-jében, hogy először ököllel, majd egy baseballütővel esett neki az autójának, betörve a hátsó szélvédőt. Az autóban egy gyerek is tartózkodott. A járókelők siettek a család segítségére, míg a rendőrök kiérkeztek. A fiatalt 24 órára őrizetbe vette a rendőrség, és eljárást indított ellene. 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

// még több főtér.ro