// 2025. november 12., szerda // Jónás, Renátó

Tisztogatással kezdte karrierjét az ANAF új igazgatója, nem kérdés, hogy hol

// HIRDETÉS

Lefejezte a vámhivatalok vezetését: egy szuszra 19 főnököt menesztett.

Ha mással nem is írja be magát az ország történelmébe Mihaela Triculescu, az Országos Adóhatóság (ANAF) igazgatója – aki már kinevezésével a sajtó célkeresztjébe került –, első döntésével már megtette. Egyszerre 19 vezető pozícióban lévő személyt menesztett, amiről közleményben tájékoztatta a sajtót. És

honnan máshonnan küldte volna el a fejeseket, mint ahonnan a jelentős pénzösszegek befolynak:

az Országos Vámhatóságtól. A főigazgatóságnál egy, a regionális igazgatóságoknál három ügyvezető igazgató kerül lapátra, de öt adóhivatal vezetőjének és egy helyettesnek is távoznia kell. Emellett újabb kilenc határátkelőnél működő vámhivatal vezetőjének kell elbúcsúznia a kényelmes főnöki széktől. Az ANAF közleményében

eléggé elvont, nehezen értelmezhető szöveggel indokolja a menesztéseket.

Emlékeztet, hogy a hatóság fő feladata az adók és illetékek beszedése mellett felvenni a harcot az adócsalás ellen. Arról azonban nem esik szó, hogy az említett főnökök adócsalással vagy más korrupciós bűncselekménnyel lennének gyanúsítva.

A vámhatóságnak az ország területén nyolc regionális kirendeltsége működik, ezekhez 89 vámhivatal tartozik, melyek a határátkelőkben és a nagyobb városokban működnek, és elsősorban a vámnál elkobzott törvénytelen áru értékesítéséből szerzik bevételüket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig
Krónika

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig

Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix
Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet
Krónika

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet

A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro