// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Hirtelen főfináncot cserélt a kormány

// HIRDETÉS

Új adók, új behajtó – aki ráadásul perben állt az ANAF-fal. Erőteljesen kezdi az évet a pénzügyminiszter.

A pénzügyminiszter javaslatára a kormányfő ma leváltotta Ionuţ Mişát az adóhatóság éléről, a helyére pedig Mihaela Triculescut nevezte ki – áll a kormány mai közleményében.

Triculescuról annyit tudni, hogy a krajovai egyetemen mesterizett, 19 éve dolgozik a magánszektorban, az utóbbi három évben csődeljárásokkal, cégek felszámolásával foglalkozott. Erre indított vállalkozása legalább öt esetben perben állt az adóhatóság Dolj megyei kirendeltségével. Ez utóbbit a Digi24 hírtelevízió honlapja írta meg. A tévé munkatársai hiába próbálták elérni a friss kinevezettet, hogy megkérdezzék, mihez kezd ezzel a hivatali összeférhetetlenséggel.

Ionuţ Mişa ugyanannak az Eugen Teodorovici pénzügyminiszternek a javaslatára került le az ANAF éléről, aki oda javasolta tavaly tavasszal. Korábban Mişa a Tudose-kormány pénzügyminisztere volt.

Teodorovici már nyáron nagyon határozottan kijelentette, hogy az ANAF vezetősége csak akkor marad a helyén, ha a hivatal teljesíti a megszabott adóbehajtási rátát. Az adók beszedése minden korábbi évnél jobban ment a nyári kimutatások szerint, nyilatkozta akkor Teodorovici, de még így is csak a kitűzött cél 95 százalékán állt. A célösszeget a pénzügyminiszter azóta sem árulta el.

Ma azzal indokolta a vezetőváltást, hogy miniszterként teljes attitűdváltást vár el az adóhatóságtól, amit csak egy teljesen új vezetőség biztosíthat:

  • korrekt, méltányos és becsületes bánásmódot az adózókkal, legyenek azok cégek vagy magánszemélyek;
  • reformot;
  • a rendszer digitalizálását, amelyet a hivatal évek óta elmulaszt; 
  • egyszerűbb kommunikációt az adózókkal;
  • a TVA és más adónemek nagyobb arányú beszedését.

A nagyobb arányú adóbeszedés (amelyben Románia mindig az uniós rangsorok végén kullog) az ANAF munkamódszerének hatékonyságán is múlik, jelentette ki Teodorovici. A miniszter javaslatára a kormány év végén fogadta el a különadókról szóló rendeletet, január elsejétől a minimálbér is emelkedik, idén indítják be a szuverén befektetési alapot is – nem csoda, hogy a pénzügyminiszter mindent ki akar sajtolni az ANAF-ból, hogy győzze fedezni a PSD-kormány kiadásait.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro