// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Tényleg úgy tűnik, hogy azok a megyék szívnak a legjobban, ahol a legtöbb tesztet végzik

// HIRDETÉS

Hiszen ha sok pozitív koronavírusos esetet találtak, akkor jönnek a szigorítások. Az egészségügyi tárca most közzétette az adatokat.

Az elmúlt hetekben több nagyváros polgármestere is arra panaszkodott, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások bevezetésének jelenlegi rendszere éppen hogy azokat a településeket bünteti, ahol a legjobban igyekeznek védekezni – például azáltal, hogy a lehető legtöbb tesztet végeztetik a fertőzöttek kiszűrésére.

Hiszen a most alkalmazott számítás azt veszi figyelembe, hogy a tesztelést megelőző 14 napban hány fertőzöttet találtak az illető településen, illetve megyében ezer főre vetítve.

Ha ez az arány meghaladja az 1,5 ezreléket, a színházak, mozik és vendéglátóhelyek csak 30 százalékos kapacitással működhetnek, ha a 3 ezreléket is, akkor be kell zárniuk, és csak a vendéglátóhelyek teraszai működhetnek, 6 ezrelék fölött pedig helyi karantén jön.

Márpedig ha egy településen nagyon sokat tesztelnek, akkor lényegesen nagyobb az esélye, hogy több fertőzöttet találnak, mint egy nagyjából ugyanakkora településen, ahol viszont keveset.

Az egészségügyi minisztérium csütörtök este premierként közzétette a megyékben elvégzett koronavírus-teszteket napi lebontásban.

Ez nem egyedi eset: a https://data.gov.ro/dataset/transparenta-covid honlapon mostantól naponta követhető, hogy hol mennyi tesztet végeztek.

És az adatokból bizony kitűnik, hogy igaza volt Dominic Fritz temesvári polgármesternek, amikor beszólt a kormánynak, hogy Temesváron és Temes megyében azért kiemelkedően magas a pozitív tesztek száma, mert itt végzik a legtöbb tesztet.

Március első három napján például Temes megyében több mint 4900 tesztet végeztek.

A legkevesebb tesztet bejelentő Vranceában viszont összesen csupán húszat, ami enyhén szólva is nevetséges.

Ezért van az, hogy Temesvár esetében – mivel a fertőzési ráta már a 7 ezreléket is meghaladta – karantén bevezetését javasolták a hatóságok, míg Vrancea megyében vígan működhetnek a vendéglátóhelyek és a kulturális intézmények.

Ennek pedig így tényleg nincs sok értelme, hiszen senki sem gondolhatja komolyan, hogy Vrancea megyében annyival fegyelmezettebbek az emberek, vagy esetleg hogy az ottani klíma annyira nem tetszik a vírusnak, hogy ennyivel jobb legyen a járványhelyzet, mint máshol.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro