A temesváriak ismét bebizonyították: szeretnek tüntetni és nagyon nem csípik a kommunistákat. A szombat esti tüntetésen az is kiderült: Bánság már saját zászlóval nyomul.
Temesvár utcáin már szombat kora délután érezni lehetett, hogy készül valami. A forgalmasabb útvonalakon feltűnően sok közlekedési rendőr feltűnően sok gépjárművezetőt igazoltatott, a belváros buszmegállóiban, gyalogátkelőinél rendőrök ügyeltek a biztonságra. Ekkor még azt gondoltuk, hogy a fokozott rendőri jelenlét Victor Ponta várt látogatása miatt indokolt, csak később derült ki, hogy a baloldali államfőjelölt utolsó pillanatban lemondta a vizitet, és a felhajtás valószínűleg az esti Ponta-ellenes tüntetésnek tudható be.
.jpg)
Figyelembe véve, hogy közel nyolcezer személy jelezte részvételét az egyetemisták és helyi civilek által a Facebookon meghirdetett tüntetésen, ugyanakkor a temesváriak forradalmi szellemiségét ismerve nem csoda, hogy a biztonságiak nagy erővel készültek a tüntetésre.
.jpg)
Nehéz megbecsülni, hogy végül mennyien voltak jelen az Opera-téren: a csendőrök szerint ezren, a szervezők szerint viszont ötezren lehettek, legtöbben fiatalok – párban vagy egyedül, gyerekkel vagy házi állattal, gyalog vagy biciklivel.
.jpg)
A civilizált tömeg összképét némileg rontotta néhány hőzöngő futballhuligán, akik az első sorokban alkalomhoz nem illő rigmusokat skandáltak, beszólásokkal provokálták a békésen tüntetőket, a felszólalókat, és főként az őket megörökítő sajtósokat. A csendőrség hét személyt állított elő, közülük hatot 200 lejre büntettek, egy ellen pedig büntetőeljárást indítottak.

Szimpatikusan viszonyultak mindehhez a felszólalók és a szervezők, mondván: megértik, hogy az elmúlt huszonöt év politikája miatt sokan feszültek, de nem a gyűlölet és a feszültségkeltés fogja előrébb vinni az országot, hanem az összefogás, illetve az, ha minél többen elmennek Ponta-ellen szavazni. A legfőbb célja a tüntetésnek ugyanis az volt, hogy megmutassák Bukarestnek, hogy a forradalom városában nem kérnek a kommunizmusból, nem kérnek a vele azonosított Victor Pontából.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.