Rengeteget. De csak nem fogynak el...
Tavaly is volt dolga bőven a korrupcióellenes ügyészség (DNA) ügyészeinek: 422 delikvenst ítéltek el, és nem pusztán azért, mert karácsonykor kiloptak pár zselés szaloncukrot a fenyőn függő papírokból. Ez 2018-hoz képest kevesebb ugyan – akkor 584 korrupt köztisztviselőt mószeroltak be –, de így is szép teljesítmény az ügyészségtől, amely 2018 júliusa óta csak ideiglenes vezetőkkel működött, és csak most februárban nevezte ki hivatalosan Klaus Iohannis államelnök Crin Bologát a DNA élére. Tavaly elítéltek többek között három képviselőt, köztük a képviselőház korábbi elnökét, Bogdan Olteanut, aki egymillió eurót zsebelt be egy üzletembertől, hogy az ő kegyeltjét nevezze ki a Duna-delta kormányzójává, ezért pedig végül 7 év letöltendőt kapott jogerősen tavaly december végén. A feketelistán szerepel továbbá egy igazságügyi minisztériumi államtitkár, egy egészségügyi minisztériumi államtitkár, egy szállításügyi minisztériumi államtitkár és személyi tanácsadó, egy belügyminisztériumi kabinetfőnök, öt bíró, három ügyész, egy ANAF-elnök, az Országos Tulajdon-visszajuttató Hatóság (ANRP) korábbi alelnöke, a Román Lottótársaság egyik volt vezérigazgatója, négy megyei tanácselnök, több polgármester és alpolgármester és még sokan mások. Az éves jelentés szerint a tavaly elítéltek 51 százaléka felfüggesztett, 27 százaléka letöltendő börtönbüntetést kapott. Az elítéltek száma ugyan kevesebb, mint 2018-ban volt, az inflációra való tekintettel azonban a korrupt köztisztviselők több csúszópénzt kértek: összesen 120 millió lejt foglaltak le az elítéltektől, ami csaknem 60 százalékkal nagyobb a 2018-ban jegyzett 76 millió eurónál. Én nem nagyon látom a fényt az alagút végén. Ön?
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.