Azt hiszi tán, hogy mindenhol csak úgy bejön az angyal, ajtóstól a házba? Egy fenét! Íme, a karácsonytalan országok listája.
Tisztázzuk: a karácsony nem csak keresztény ünnep manapság. A globális szeretet ünnepe. És világszerte hódolnak neki az emberek. Egyszerűen azért, mert szép és jó. (Az ajándékhisztitől és egyebektől eltekintve.)
Ám úgy tűnik, ebben sincs világméretű konszenzus. Voltak/vannak helyek, ahol az embereknek (legalábbis azoknak, akiknek ott a ceruza a kezükben) más (volt) a felfogásuk a szépről és a jóról. És nem a 17. századról beszélünk, amikor (1647 és 1660 között) Oliver Cromwell Lord Protector úr és puritán parlamentje egyetlen lúdtollvonással 13 évre eltörölte a karácsonyi fényeket Anglia egéről. Hanem a huszadikról és a huszonegyedikről. Na de lássuk a listát.
Nem a mai. A kommunista. Albánia volt amúgy az első ország a világon, ahol az ateizmust belefoglalták alkotmányba. És kész. Aki vallásos propagandát folytatott – tehát, például boldog karácsonyt kívánt a szomszédjának –, az biza simán dutyiba kerülhetett. Alkotmányosan! Hála a Fennvalónak, a dolgok 1990, vagyis a kommunista diktatúra bukása után visszakerültek a megszokott, karácsonytisztelő kerékvágásba.
A dúsgazdag Öböl-államban törvény tiltja a karácsony nyilvános megünneplését. Hogy miért? Hát azért, mert Jézus csak egy próféta volt, nem Isten Fia. És nincs kecmec, aki nem tartja be, kap a fejére. Azért van egy kivétel (mivel elég sok keresztény járul hozzá az ország dúsgazdagságának fenntartásához): a keresztények otthon, a saját négy faluk között ünnepelgethetnek. De csak ott.
Oké, ezen sem kell csodálkozni. Aki Szaúd Arábiából Észak-Koreába megy, karácsony szempontjából cseberből vederbe kerül. Amott az extrém vallás a hunyó, emitt az extrém ateizmus. Há’ már hogy lenne egy vegytiszta kommunista országban karácsony? Ez szentségtörés! Vagy, na, hazaárulás. Kim Dzsongun elnök annyira irtózik a kapitalista métely eme mérgétől, hogy megfenyegette a szomszédos Dél-Koreát: amennyiben túl közel merészel karácsonyfát elhelyezni a vörös határhoz, országának hős katonái tüzet nyitnak a tűlevelű kémekre.
Oké, nem sokat tudunk erről a nyugat-afrikai országról. Messze van. Az viszont nagyot szólt, hogy 2014-ben a törvényhozók betiltották a karácsony megünneplését. Viszont ezúttal nem a vallás vagy a vallástalanság volt az ok. Hanem egy vírus. A 2013-ban kitört Ebola-járvány több mint 14.000 ember megbetegedését és majdnem 4.000 ember halálát okozta. Ezért a következő évben a kormány nem kockáztatott: hatóságilag betiltotta a karácsonyozást, a vírus terjedését megakadályozandó. A hírek szerint idén már boldogan ünnepeltek az ottaniak.
Hárman vannak. Brunei, Szomália és Tádzsikisztán. Ugye, mindhárom ország muzulmán többségű. Az indokok között szerepel a muzulmán értékek megóvása, az esetleges iszlamista támadásokkal szembeni védelem vagy éppen semmi. Hát, így állunk. És ilyen körülmények közt nem csodálkozunk annyira, ha a jelenlegi geopolitikai helyzetben előbújnak a szélsőséges nacionalista pártok Európában, és igyekeznek betiltani ezt-azt, ami a muzulmán testvéreknek tetsző. Amúgy éljen a szeretet etnikumokon, vallásokon, egyebeken átívelő egyetemes ünnepe!
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.