// 2025. november 12., szerda // Jónás, Renátó

Szórakozásból ölt megy egy férfit két fiatalkorú az egyik partiumi megyében

// HIRDETÉS

Hihetetlen brutalitás.

Elképesztő gyilkosságról számolt be a szatmárnémeti törvényszéki ügyészség: két nagykárolyi fiatalkorú merő szórakozásból, brutális kegyetlenséggel megölt egy férfit.

Az ügyészség szerint a 16, illetve 17 éves fiúk – természetesen csak a monogramjukat adták meg: K.M.N. És K. E. - még szeptember 24-én este az ajtót betörve behatoltak egy 40 éves férfi házába, aki egyébként nem törvényes körülmények között élt az ingatlanban.

Rátámadtak a férfira, akit ütlegeltek, rugdostak, majd egy fémrúddal is többször fejbe ütötték.

És ez még nem minden:

rémtettükről fényképeket is készítettek, amelyekkel a Facebookon el is dicsekedtek egyik barátjuknak.

Akit persze elborzasztott az eset, és felszólította őket, hogy hagyják abba.

Este hétkor el is mentek a házból, de aztán a jelek szerint úgy érzeték, nem voltak eléggé kegyetlenek: háromnegyed óra múlva visszatértek, levetkőztették az áldozatot, és nyolc óráig tovább verték.

Ezt követően, mint aki jól végezte dolgát, távoztak – ezúttal végleg.

Az áldozat belehalt a verésbe, holttestét másnap találták meg.

A két gyilkos – mintha mi sem történt volna – reggel iskolába ment.

Innen állították elő őket a rendőrök, akik addigra kiderítették, ki a tettes.

Mint kiderült, a két fiatal meglehetősen problémás: már korábban is róttak ki rájuk bírságot az általuk okozott botrányok miatt.

És hogy a mostani kegyetlenség minek volt betudható? Helyi sajtóértesülések szerint a brutális gyilkosság elkövetésekor tudatmódosító szer hatása alatt álltak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet
Krónika

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet

A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix
Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig
Krónika

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig

Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

// még több főtér.ro