// 2026. július 14., kedd // Ors, Stella
finomvegyes

Szombati hírmix: több mint 8 ezer medve él Romániában, bíróságok, ügyészségek zárhatnak be a jövőben

// HIRDETÉS

És még mindig működik a balesetmódszer.

Az igazságügyi miniszter attól tart, hogy bíróságok, ügyészségek fognak bezárni a kormány takarékossági intézkedései miatt

Alina Gorghiu egy pénteki, aradi sajtótájékoztató keretében beszélt arról, hogy több negatív következménye is lenne annak, ha a betöltetlen ügyészségi és bírósági álláshelyeket megszüntetnék. Elmondta, hogy korábban egyeztetett ezekről az intézkedésekről a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács, a legfőbb ügyészség és a legfelsőbb bíróság képviselőivel, és arra a következtetésekre jutottak, hogy a kormány elképzeléseinek megvalósítása jelentős zavarokat okozna a teljes igazságszolgáltatási rendszer működésében. Hozzátette, hogy Marcel Boloş pénzügyminiszterrel is tárgyalt a lehetséges következményekről.

És, hogy mennyi az annyi? A tárcavezető szerint jelenleg az 5065 bírósági álláshely közül 1127 (22,25 százalék), a 3040 ügyészségi álláshely közül pedig 903 (30 százalék) betöltetlen. Hozzátette, hogy jelentős számú hazai bíróság és ügyészség a szükséges személyzetnek kevesebb mint a felével működik. Felhívta a figyelmet, hogy, ha a kormány megszünteti a betöltetlen állásokat, akkor még a mostaninál is jobban elhúzódnak majd a büntetőeljárások. És a probléma az, hogy ez nem csak a mindennapjainkat keserítené meg, hanem sok esetben a bűncselekmények elévüléséhez vezethet majd.

Mircea Fechet, környezetvédelmi miniszter: az utóbbi időben igencsak megnőtt az emberek és medvék közötti „interakciók” száma

A környezetvédelmi miniszter szerint féktelenül elszaporodott a barnamedve-állomány Romániában, illetve elismerte, hogy egyre több a konfliktushelyzet a medvék és az emberek között. Mircea Fechet egy pénteki konferencián beszélt arról is, hogy a tavalyhoz képest az idei év első felében megkétszereződött a medvékkel kapcsolatos segélyhívások száma. Kiemelte naponta átlagosan 18 medvék miatti hívás fut be az 112-re segélyhívószámra. Elmondta, hogy a medveállománny jelenleg meghaladja a nyolcezer példányt.

A tárcavezető azt is leszögezte, hogy neki a feladatkörébe tartozik az állatfaj megőrzése, de a polgárok biztonságát is szem előtt kell tartania, és szerinte ez utóbbi fontosabb.

Egy Gorj és Vrancea megyeiekből álló bűnbanda többtízezer eurót csalt ki idősektől

Módszerükben semmi új a nap alatt: a gyanúsítottak az elmúlt két hónapban több idős személyt is felhívtak telefonon, akiknek egészségügyi szakemberként vagy a hangjukat megváltoztatva rokonként mutatkoztak be, majd azt állították, hogy a hozzátartozóik súlyos közúti balesetet szenvedtek, és a sürgős orvosi beavatkozáshoz jelentős pénzösszegekre van szükségük. Az áldozatok, voltak elég hiszékenyek ahhoz, hogy megadják lakcímüket, ahol a bűnszervezet tagjai felkeresték őket – természetesen egészségügyi intézmények képviselőiként mutatkozva be. Csalóinknak ezután csak annyi dolguk volt, hogy átvegyék a telefonon kért pénzösszegeket és értéktárgyakat. Június eleje óta összesen 30 ezer eurót és jelentős mennyiségű aranyékszert „gyűjtögettek” össze ezzel a módszerrel. A csalókat végül a Maros megyei rendőrség emberei vették őrizetbe Bukarestben tartott házkutatások során.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Bréking: Az Európai Bizottság bepereli a román államot…
Főtér

Bréking: Az Európai Bizottság bepereli a román államot…

… meglett a kormánybuktatás után készített első közvélemény-kutatás, érdekesek az eredmények… és Nicușor Dan államelnök enyhén szólva hülyét csinált magából a NATO-csúcsértekezleten.

Orbán Viktor ott lesz a Tusványoson, regisztrálást és fényképes igazolványt kérnek a közönségtől
Krónika

Orbán Viktor ott lesz a Tusványoson, regisztrálást és fényképes igazolványt kérnek a közönségtől

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szervezői megerősítették, hogy Orbán Viktor idén is ott lesz a tusnádfürdői rendezvényen. A volt kormányfő előadásán való részvétel regisztrációhoz kötött.

Na most mi lesz? Megjelent az első (?) mesterséges intelligencia illusztrálta mesekönyv Erdélyben
Főtér

Na most mi lesz? Megjelent az első (?) mesterséges intelligencia illusztrálta mesekönyv Erdélyben

És lett fogaknak nagy csikorgatása. Pedig hogy egy nap meg fog jelenni, ebben csak valami buroklakó kételkedhetett. A lényeges kérdés: hogyan használja, aki használja. Esetleg: miért.

Ma reggeli jelentés: a férfi lábán ejtett sebeket a medve
Székelyhon

Ma reggeli jelentés: a férfi lábán ejtett sebeket a medve

Medve harapott meg egy 47 éves férfit Argeș megyében – jelentette hétfőn a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” – Sorstársain segít a daganatos betegséget legyőző marosvásárhelyi orvos
Krónika

„Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?” – Sorstársain segít a daganatos betegséget legyőző marosvásárhelyi orvos

A Jóisten, családja és a sport adott erőt Kelemen-Nemes Kinga neurológus rezidensnek, akinek nemrég daganatos megbetegedéssel kellett szembenéznie. A marosvásárhelyi orvos most segíteni szeretne a rákos betegeken és családtagjaikon.

Orvosira készül Maros megye legjobb magyar érettségizője
Székelyhon

Orvosira készül Maros megye legjobb magyar érettségizője

Egész évben tanult, de az érettségi előtti három hétben az átlagosnál intenzívebben készült a megmérettetésre Bartha Előd, aki az idei vizsgán Maros megyében a legjobb jegyet kapta a magyar diákok közül. Vele beszélgettünk a vizsgákról és nem csak.

// még több főtér.ro