// 2026. január 12., hétfő // Ernő

Szolidáris a székelyekkel Nagyvárad

// HIRDETÉS

Váradon is kitették a székely zászlót egy villámcsődület keretében: így tiltakoztak a sorozatos jogtiprások ellen, és vállaltak szolidaritást a székelységgel.

Szimbolikus politikai gesztussal emelték fel szavukat a sorozatos jogtiprásokkal szemben ma délután Nagyváradon: egy utcai villámcsődületet és egy rögtönzött sajtótájékoztatót követően kitűzték a székely zászlót Tőkés László európai parlamenti képviselő irodájának erkélyére. Több tucat szimpatizáns és érdeklődő vett részt az akcióban, melyet természetesen civil állambiztonságiak és éppen arra járó rendőrök is figyelemmel kísértek.

Az eseményen résztvevő Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke többek között elmondta: „(…) Érthetetlen az az elán, amellyel a magát szociáldemokratának mondó kormányzat küzd a magyar és székely nemzeti szimbólumok, például a székely zászló ellen. Ez is egyfajta kommunista visszarendeződés, ami ellen tiltakozni kell minden lehetséges fórumon és eszközzel”. Hangsúlyozta: a mostani akció nem más, mint a székelységgel való partiumi szolidaritás kinyilvánítása.

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei elnöke szerint a kis lépések politikája oda vezetett, hogy Erdélyben, Romániában bármikor sérülhetnek a nemzeti kisebbségek jogai. Nemcsak a magyar autonómia szénája áll rosszul – miközben az RMDSZ kormányzati tényezőként lesi a hatalom asztaláról lehulló morzsákat –, hanem már a szólás- és véleményszabadság is veszélybe került a Ponta-kormány regnálása alatt, fogalmazott Csomortányi.

A demonstráción többen Wass-kötetekkel jelentek meg, a résztvevők végezetül elénekelték a székely himnuszt.

Fotó: Mohácsi László Árpád

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele
Főtér

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

Kelemen Hunor: az erdélyi magyarokon nem fog múlni a Fidesz győzelme
Krónika

Kelemen Hunor: az erdélyi magyarokon nem fog múlni a Fidesz győzelme

Magyarország nem sodródik, hanem irányt mutat – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szombaton Budapesten, a nagyobbik magyarországi kormánypárt, a Fidesz jelöltállító kongresszusán.

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében
Székelyhon

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében

Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.

Életét vesztette egy erdélyi autóbusz utasa, a sofőr szerint senki nem szólt neki a végállomás előtt
Krónika

Életét vesztette egy erdélyi autóbusz utasa, a sofőr szerint senki nem szólt neki a végállomás előtt

Egy 43 éves férfi csütörtök éjjel életét vesztette a nagyszebeni tömegközlekedési vállalat egyik autóbuszán. A sofőr szerint csak a végállomáson értesítették, hogy egy utas meghalt, mert többen nem akarták megszakítani az útjukat.

Közel 550 sofőr jogosítvány nélkül kezdi a hetet
Székelyhon

Közel 550 sofőr jogosítvány nélkül kezdi a hetet

Közel 550 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be szombaton a rendőrök, ezek közül 129-et gyorshajtás, 58-at alkohol hatása alatti vezetés miatt – közölte vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).

// még több főtér.ro