// 2025. július 11., péntek // Nóra, Lili

SZNT: Bukarest rontja a magyar-román viszonyt

// HIRDETÉS

Mivel ellenségnek tekinti a magyarokat.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) álláspontja szerint Románia kormánya a felelős a román-magyar viszony romlásáért.

Keddi közleményében az SZNT méltányolta, hogy Zákonyi Botond nagykövet az egyre erősödő romániai magyarellenesség közepette is „diplomatához méltó módon, tárgyilagosan, korrektül és visszafogottan válaszolt az újságíró kérdéseire” abban az augusztus 10-i interjúban, amely a román külügyminisztérium és Victor Ponta miniszterelnök heves reagálását váltotta ki.

„Túlzónak, elfogadhatatlannak, sértőnek és indokolatlannak tartjuk a román reakciókat, mind hangnemükben, mind tartalmukban. Úgy gondoljuk, hogy sokat elmond Románia miniszterelnökéről az, hogy az ország valós gondjai helyett napokon keresztül kizárólag azzal van elfoglalva, hogy Magyarországot és annak miniszterelnökét sértegesse és rágalmazza” – közölte az SZNT.

A tanács szerint Magyarország a két ország közötti alapszerződés szellemében, a romániai magyar politikai szervezetekkel és közképviseletekkel egyeztetve, a romániai magyar és székely közösségünk reális igényeinek megfelelően lépett és lép fel.

„Jellemzőnek és fontosnak tartjuk, hogy a Románián kívül élő románok pozitívan értékelik és példaként állítják Románia elé azt a módot, ahogyan Magyarország a határon túli magyarok kérdését kezeli. Nem tartjuk sem okosnak, sem igazságosnak, sem európainak azt a román kisebbségpolitikát, amely cserbenhagyja saját határon túli nemzettársait, hogy itthon zavartalanul tagadhassa a kollektív jogokat, és ezen túlmenően akár kormányzati szintre emelje a magyarellenességet” – áll az Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett közleményben.

Az SZNT szerint az Európa Tanács egyre több dokumentuma állapítja meg, hogy a román állam intézményei állandósult háborút vívnak közösségi jelképekkel és azok használóival, üldözik a magyar nyelvet és korlátozzák annak használatát. „A hatóságok siker-propagandájával ellentétben, Románia ellenségként kezeli az itt élő magyarokat, folyamatosan megsérti nem csak az Európa Tanács vonatkozó ajánlásait, de még az ország által ratifikált, a hazai jogrend részét képező kisebbségvédelmi normákat is” – áll a közleményben.

Az SZNT felkérte Románia kormányát, hogy tartsa tiszteletben a két ország közötti alapszerződést, haladéktalanul szüntessen be minden a magyarság jogait sértő tevékenységet, illetve pontosan és jóhiszeműen tartsa be azokat a nemzetközi kötelezettségvállalásait, amelyek egyéni és kollektív jogokat garantálnak a magyarság számára.

Kép: vhegy.com

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok
Krónika

Sokba fog fájni: jelentősen drágulnak augusztustól az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.
Krónika

Vázolták a parajdi sóbánya megmentésére tett többlépcsős javaslatukat a magyarországi szakértők a Krónikának 2.

Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
Székelyhon

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.