// 2025. augusztus 22., péntek // Menyhért, Mirjam

Szinte észrevétlenül szavazták meg ismét a törvényt, mely megvédené az adócsalókat a börtöntől

// HIRDETÉS

Egyszer már alkotmányellenesnek nyilvánították a „géppuskás” honatya kezdeményezését, ennek ellenére most ismét átment a képviselőházon.

Az utcai tiltakozásokat is kiváltó büntetőjogi reform (biztos emlékszünk még rá, az azóta börtönbe került Liviu Dragnea volt PSD-elnök egyik szívügye volt) emlékét idézi az a törvénymódosítás, mely kedden komolyabb visszhang nélkül ment át a képviselőházon. Egy olyan jogszabály-módosításról van szó, amelyet egyszer már alkotmányellenesnek kiáltott ki a taláros testület, és a kormány is negatívan véleményezett, de ez a képviselők ingerküszöbét nem igazán érte el. 195-en szavaztak mellette, 72-en ellene, és volt 19 tartózkodás is.

A sajtóban csak géppuskás képviselőként emlegetett Cătălin Marian Rădulescu úgy módosítaná az adócsalás megelőzéséről és leküzdéséről szóló törvényt (2005/241), hogy felmentené a börtönbüntetés alól azokat az adócsalókat, akik kifizetik az okozott kár teljes összegét és a 20 százaléknyi szankciót. Ez kifejezetten a 100 ezer euró alatti adócsalásokra vonatkozna.

Ha már átment a képviselőházon, mely döntő házként szavazott róla, Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter azt javasolja a kormánynak, hogy támadja meg az Alkotmánybíróságon a jogszabály-módosítást. Korábban a PNL, az USR és a PMP emelt ellene kifogást az alkotmánybíráknál.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton
Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része
Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése
Krónika

Tánczos: szükséges az ingatlanadó 60-70 százalékos emelése

Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai
Székelyhon

„Szégyen! Le, hazug miniszter!” – tiltakoznak a háromszéki szakszervezetek tagjai

Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.

// még több főtér.ro