És megyeszerte további durva megszorítások jönnek.
Hiába volt Szilágy megye a koronavírus-járvány elején az alacsony fertőzöttségű megyék között, mostanra minden megváltozott. A második hullámra ugyanis annyira berobbant a vírus, hogy a hivatalos kimutatások szerint itt a legmagasabb a fertőzések aránya: több mint 5 ezrelék az elmúlt 14 nap adatai alapján. Mivel pedig a hatóságok más módszert már nem látnak a járvány terjedésének megfékezésére, immár a legdrasztikusabb korlátozásokat is bevetik. A legrosszabbul három város jár, de megyeszerte várhatók korlátozások. Az érintett három város a megyeszékhely, Zilah, illetve Zsibó (ahol a fertőzések aránya már több mint 10 ezrelék) és Szilágycseh: itt Virgil Țurcaș prefektus szerint karantént vezetnek be. Márpedig ez a tavaszi teljes lezárás mindennapjait fogja idézni az ott élők számára. A települések ki- és bejáratainál ellenőrzőpontokat állítanak fel, és szigorúan megszűrik, ki utazhat be, illetve ki. A lakók pedig már készíthetik is a nyomtatókat, ugyanis a prefektus szerint ismét csak saját felelősségre kiállított nyilatkozattal hagyhatják majd el az otthonukat, és alapvetően csupán dolgozni, élelmiszert és gyógyszert vásárolni, illetve egészségügyi ellátást igénybe venni járhatnak. A korlátozások azonban nem állnak meg a három település közigazgatási határainál. A fertőzés aránya ugyanis a megye összes városában, illetve az azokat övező települések több mint felében meghaladta a 3 ezreléket. Ezért aztán az egész megyében éjszakai kijárási tilalommal vennék elejét a kór további terjedésének. Țurcaș prefektus szerint a szigorú megszorítások révén 2-3 hét alatt sikerülhet visszaszorítani a járvány terjedését. A legnagyobb nyomás természetesen az egészségügyre nehezedik – a zilahi kórház hét intenzív ágyából már mindegyik foglalt –, ráadásul az egészségügyi dolgozóknak is híján van a megye: ezer lakosra két orvos sem jut, ami az országos átlag alatti szám. A megyében 415 orvos van, valamint 1100 ápoló. Ráadásul a zilahi megyei kórház alkalmazottainak egyharmada már elkapta a vírust, 76-an most is fertőzöttek. Ugyanakkor egyesek arra panaszkodnak, hogy hiába haladta meg a fertőzés mértéke a 8 ezreléket Zilahon, az emberek egy része továbbra sem tartja be az egészségügyi előírásokat, nem kerülik a zsúfolt helyeket, és az üzletekben sem tartják a távolságot. Így nem lesz könnyű elkerülni a szigorításokat.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.