// 2026. október 14., szerda // Helén

Szilágy megyében annyira elszabadult a koronavírus, hogy három városban karantént hirdetnek

// HIRDETÉS

És megyeszerte további durva megszorítások jönnek.

Hiába volt Szilágy megye a koronavírus-járvány elején az alacsony fertőzöttségű megyék között, mostanra minden megváltozott.

A második hullámra ugyanis annyira berobbant a vírus, hogy a hivatalos kimutatások szerint itt a legmagasabb a fertőzések aránya: több mint 5 ezrelék az elmúlt 14 nap adatai alapján.

Mivel pedig a hatóságok más módszert már nem látnak a járvány terjedésének megfékezésére, immár a legdrasztikusabb korlátozásokat is bevetik.

A legrosszabbul három város jár, de megyeszerte várhatók korlátozások.

Az érintett három város a megyeszékhely, Zilah, illetve Zsibó (ahol a fertőzések aránya már több mint 10 ezrelék) és Szilágycseh: itt Virgil Țurcaș prefektus szerint karantént vezetnek be.

Márpedig ez a tavaszi teljes lezárás mindennapjait fogja idézni az ott élők számára.

A települések ki- és bejáratainál ellenőrzőpontokat állítanak fel, és szigorúan megszűrik, ki utazhat be, illetve ki.

A lakók pedig már készíthetik is a nyomtatókat, ugyanis a prefektus szerint ismét csak saját felelősségre kiállított nyilatkozattal hagyhatják majd el az otthonukat, és alapvetően csupán dolgozni, élelmiszert és gyógyszert vásárolni, illetve egészségügyi ellátást igénybe venni járhatnak.

A korlátozások azonban nem állnak meg a három település közigazgatási határainál.

A fertőzés aránya ugyanis a megye összes városában, illetve az azokat övező települések több mint felében meghaladta a 3 ezreléket.

Ezért aztán az egész megyében éjszakai kijárási tilalommal vennék elejét a kór további terjedésének.

Țurcaș prefektus szerint a szigorú megszorítások révén 2-3 hét alatt sikerülhet visszaszorítani a járvány terjedését.

A legnagyobb nyomás természetesen az egészségügyre nehezedik – a zilahi kórház hét intenzív ágyából már mindegyik foglalt –, ráadásul az egészségügyi dolgozóknak is híján van a megye: ezer lakosra két orvos sem jut, ami az országos átlag alatti szám.

A megyében 415 orvos van, valamint 1100 ápoló.

Ráadásul a zilahi megyei kórház alkalmazottainak egyharmada már elkapta a vírust, 76-an most is fertőzöttek.

Ugyanakkor egyesek arra panaszkodnak, hogy hiába haladta meg a fertőzés mértéke a 8 ezreléket Zilahon, az emberek egy része továbbra sem tartja be az egészségügyi előírásokat, nem kerülik a zsúfolt helyeket, és az üzletekben sem tartják a távolságot.

Így nem lesz könnyű elkerülni a szigorításokat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro