// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Szeparatizmussal vádolja a Nagy-Magyarország térképét felrajzoló udvarhelyi diákokat a minisztérium

// HIRDETÉS

Bukarest szerint megvannak az újabb székely terroristák: az udvarhelyi művészetis diákok.

„Politikai-szeparatista jellegű tevékenység” zajlott a székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában – állapította meg az oktatási minisztérium vizsgáló bizottsága. A testület azt a helyi román sajtó által felkapott, majd a Hargita megyei prefektus által is szóvá tett esetet minősítette ennek, amikor június 4-én az iskola diákjai egy magyarországi tanintézet tanulóival közösen Nagy-Magyarország térképét rajzoltak az iskola udvarára.

A minisztériumi ítéletről Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő számolt be szerdán. Elmondta, az esetet kivizsgáló testület jelentésében az áll, hogy a tanintézet vezetősége „politikailag is értelmezhető” tevékenységet engedélyezett. Sőt, a testület azt is mondja, hogy a szervezők arra számítottak, külső szemlélő nem szerez tudomást az alkotásról, ezért festették a térképet lemosható festékkel és törölték utólag az arról készült képeket a közösségi oldalról.

A jelentés arra is kitér, hogy a rajzot senki nem tagadta le, de készítői azt sem ismerték el, hogy köze lenne a trianoni szerződés aláírásának évfordulójához. Az ellenőrző testület a projektben részt vevő tanárokat és az iskola vezetőségét teszi felelőssé azért, hogy „politikai jellegű tevékenységbe vonták be a tanulókat”, amit – mint emlékeztetnek – tilt a tanügyi törvény 7-es cikkelye.

A testület azt ajánlja a főtanfelügyelőnek, vegye ezt figyelembe az ügyben érintett pedagógusok kiértékelésekor és indítsanak fegyelmi eljárást az akcióban részt vevő tanárok ellen. Arra a kérdésre, hogy figyelembe veszi-e az ajánlást, Görbe Péter kijelentette: elemezni fogja a helyzetet. Azt is hozzátette: nem biztos abban, hogy a Palló Imre líceumban szeparatista jellegű tevékenység folyt.

A székelyudvarhelyi Palló Imre Művészeti Szakközépiskolában azután kezdett el vizsgálódni az oktatási minisztérium ellenőrző testülete, hogy az iskola diákjai Nagy-Magyarország térképét rajzolták az udvarra június 4-én, a nemzeti összetartozás napján. A székelyudvarhelyi tanintézet és  magyarországi testvériskolája által lebonyolított projekt a magyar kormány által finanszírozott Határtalanul program része volt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro