// 2025. december 25., csütörtök // Karácsony, Eugénia

Szent László Napok: a „vár- és térfoglalás” útján

// HIRDETÉS

Debrecen partnerséget ajánlott Nagyváradnak az Európa kulturális fővárosa címért folytatott versenyben a városünnep nyitógáláján.

Focis felütéssel nyitotta meg Zatykó Gyula főszervező az idei Szent László Napokat hétfő este. Az éppen zajló labdarúgó Eb-re utalva úgy fogalmazott: ahogyan nemzeti válogatottunk helyt áll a pályán, úgy kell helyt állanunk nekünk is apaként, anyaként, mérnökként, orvosként vagy rendezvényszervezőként a hétköznapokban. „Hajrá, magyarok!” – „buzdította” Nagyvárad magyarságát Zatykó.

Papp László, Debrecen polgármestere partnerségi ajánlattal érkezett Szent László városába. „Büszkék kell lennünk kultúránkra, melynek szerves része Nagyvárad és Debrecen szövetsége is. Regionális együttműködésünket folytatnunk kell, s ennek jeleként partnerséget ajánlunk a nagyváradiaknak: érjük el közösen, hogy 2023-ban Debrecen Európa Kulturális Fővárosa lehessen” – mondta Papp.

Nagyvárad önkormányzata is képviseltette magát Huszár István alpolgármester személyén keresztül, aki szerint a Szent László Napoknak, illetve a városnak nem Kolozsvárról vagy más városból kell mintákat követnie, hanem egy sajátot kell megteremtenie.

Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztrériumának kultúráért felelős államtitkára is biztató híreket hozott. „Értékőrző és értékteremtő munkát kell végeznünk, s ennek szellemében szorgalmazzuk, hogy a jövő évtől a Szent László Napok is az állandó támogatásban részesülő fesztiválok között szerepeljen a magyarországi költségvetésben” – jelentette ki az államtitkár.

„Kilencszáz év után is visszavárjuk oltalmazó Szent László királyunkat, hiszen nemzetünknek ismételten védelemre van szüksége” – mondta Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és a Szent László Napok mindenkori házigazdája. Tőkés – a migránsválság kontextusában – arról beszélt, hogy Európa elvesztette hitét és önbecsülését, és azt mondta, a lovagkirály szellemiségével kell védelmeznünk Európát, az anyaországot és a külhoni magyarokat. „A vár- és térfoglalás útján járva kell haladnunk, s ideje kezünkbe vennünk sorsunkat. A boldog Váradot emeljük ki boldogtalanságából, s így adjuk át az utókornak” – fogalmazott.

A gálán fellépett Petrás Mária és a Muzsikás együttes.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt
Krónika

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle
Krónika

Magyar Péter nem hiszi el, hogy az erdélyi magyarok nem kérnek belőle

Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro