A liberálisok mélyponton vannak, a Skót Nemzeti Párt viszont sosem volt ilyen erős.
A péntek reggeli számítások szerint a 2010 óta kormányzó Konzervatív Párt valószínűleg megszerezte az önálló kormányalakításhoz elégséges abszolút többséget a brit parlamenti választásokon.
Ennek alapján bizonyosra vehető, hogy
Nagy-Britannia következő kormányát is.
A még nem végleges választási adatokat elemző szakértők a BBC-nek nyilatkozva 329 fős tory frakciót valószínűsítettek a 650 fős alsóházban; ez 22 fővel lenne több az előző, 2010-es választások után kialakult konzervatív frakció létszámánál.
A felülvizsgált prognózis szerint az első számú vetélytárs, a Munkáspárt 233 mandátumot szerezhetett az alsóházban, 25-tel kevesebbet, mint öt éve, és 96-tal kevesebbet, mint a konzervatívok.
azonban a Konzervatív Párttal eddig koalícióban kormányzó Liberális Demokratákat érte: a péntek reggeli előrejelzés nekik mindössze 8 mandátumot jósolt, 49-cel kevesebbet eddigi frakciójuk létszámánál.
A Skót Nemzeti Párt (SNP) hatról 56-ra növelhette alsóházi létszámát.
A Munkáspárt és a Liberális Demokraták egyaránt súlyos veszteségeket szenvedtek számszerűleg és személyileg is.
Egyöntetű várakozások szerint mind Ed Miliband, a Labour vezetője, mind Nick Clegg, a Liberális Demokraták vezetője, a koalíciós kormány eddigi miniszterelnök-helyettese
annak ellenére is, hogy mindketten bekerültek az új alsóházba.
A választások eredménye a brit közvélemény-kutató szakma súlyos, egyelőre magyarázatra váró kudarcát is jelenti, az előzetes felmérések ugyanis hónapok óta gyakorlatilag azonos támogatottságot jeleztek a Konzervatív Pártnak és a Munkáspártnak. Az egyetlen helyes előrejelzés az volt, hogy a Skót Nemzeti Párt - amelynek eddig hat képviselője volt a londoni alsóházban - a Skóciának járó 59 képviselői mandátum zömét megszerzi.
(fotó: David Cameron Facebook-oldala)
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.
Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Durva különbségek: harmincötször nagyobbak a nyugdíjak az igazságszolgáltatásban, mint a mezőgazdaságban. A rendőrök pedig egy nap alatt több mint 600 jogosítványt vontak be.
Durva különbségek: harmincötször nagyobbak a nyugdíjak az igazságszolgáltatásban, mint a mezőgazdaságban. A rendőrök pedig egy nap alatt több mint 600 jogosítványt vontak be.
… két szatmári község bemutat a totojázó kormánynak és belevág az adminisztratív reformba… és a román belügy meg a hadsereg olyan vicces a szerelmesek napján, hogy az ember elbőgi magát.