// 2026. július 20., hétfő // Illés

Száz lejjel emelkedik a nyugdíjpont értéke

// HIRDETÉS

Dübörög a kormányprogram.

Július elsejétől a nyugdíjpont értéke tíz százalékkal emelkedik, azaz ezer lejről 1100 lejre, ahogy az a kormányprogramban szerepel – jelentette be ma délután Viorica Dăncilă miniszterelnök a kormányülés nyitóperceiben.

A garantált minimálnyugdíj összegét 23 százalékkal emelik 520 lejről 640 lejre, szintén július elsejétől, és emelkedik a fogyatékkal élők számára nyújtott szolgáltatások értéke is.

Az állami nyugdíjakat szabályozó törvény szerint már január elsején 1100 lejre kellett volna emelni a nyugdíjpont értékét, a kormány azonban egy tavaly novemveri sörgősségi rendelettel fél évvel elhalasztotta a kötelező emelést.

Az ellenzék természetesen populista húzásnak tartja a PSD-kormány nyugdíj- és fizetésemeléseit, amelynek az ára az ország eladósítása, az egyre nagyobb költségvetési deficitet ugyanis a kormány belföldi és külföldi hitelekből pótolja, az USR pedig attól tart, hogy a kötelező magánnyugdíj jelentette vagyont is államosítani akarja.

Ugyanakkor Románia még mindig a legkevesebbet költi GDP-arányosan is a nyugdíjakra és szociális támogatásokra, sőt a romániai bértömeg is az egyik legalacsonyabbnak számít az EU-ban. A romániai GDP-nek mindössze 36 százalékát teszik ki a bérek és fizetések, vagyis ilyen arányban részesülünk az itthon megtermelt gazdasági értékből, míg az EU átlaga 47 százalék. Franciaországban, Dániában vagy Németországban ez több mint 50 százalék.

Ez azt is jelenti, hogy a munka értéke aránytalanul kicsi a hazai GDP-ben a tőkéhez képest, a hazai cégek pedig középtávon drasztikus fizetésemelésekre kényszerülnek majd, áll a Ziarul Financiar egyik elemzésében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Menesztik az állami vasúti képzőközpont éléről az RMDSZ Giurgiu megyei elnökét, aki csokoládéműhelyt működtetett egy minisztériumi épületben
Krónika

Menesztik az állami vasúti képzőközpont éléről az RMDSZ Giurgiu megyei elnökét, aki csokoládéműhelyt működtetett egy minisztériumi épületben

Illegális csokoládéműhelyt és saját használatú lakást alakított ki a közlekedési minisztérium egyik épületében Dudás Annamária, a Vasúti Képesítési és Képzési Országos Központ (CENAFER) igazgatója.

Elhasalt az érettségin egy 39 éves AUR-os politikus, akit ráadásul vizsgacsalással gyanúsítanak – hírmix
Főtér

Elhasalt az érettségin egy 39 éves AUR-os politikus, akit ráadásul vizsgacsalással gyanúsítanak – hírmix

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.