// 2026. június 30., kedd // Pál

Szász evangélikus templomban bukkantak Szent Lászlót ábrázoló falképre

// HIRDETÉS

A dél-erdélyi Somogyomban látható az uralkodó legendáját ábrázoló műalkotás.

Szent László legendáját ábrázoló falképre bukkantak a kutatók a dél-erdélyi Somogyom szász evangélikus templomában. Az októberben tett felfedezésről Kiss Loránd falkép-restaurátor számolt be az MTI-nek.

Elmondta: néhány társával évek óta önkéntesként járnak vissza a Szeben és Maros megye határán fekvő település középkori templomába kisebb karbantartási munkákat elvégezni, az eltörött tetőcserepeket kicserélni, és amikor lehetőség van rá, falkutatást is végeznek. Így állapították meg néhány héttel ezelőtt, hogy a középkori templom belső falain a fehér mészréteg alatt található Erdély egyik legösszefüggőbb középkori falképegyüttese, melynek egyik regisztere a Szent László-legendát ábrázolja. Ennek egyelőre csak az üldözési jelenetét sikerült láthatóvá tenni, a legenda ábrázolásának mintegy négyötödét még a későbbi mészrétegek borítják. Hozzátette:

a somogyomi templomban megmaradt falképek összfelülete meghaladja a száz négyzetmétert.

Kiss Loránd elmagyarázta: Somogyomban a teljes szentély falfestése megőrződött a mészréteg alatt, és a hajó északi falán négy egymás fölötti regiszterben láthatók figurális falképek. A legfelsőbb regiszter ábrázolja Szent László legendáját. Hozzátette, hogy egy regiszterben - a képregényekhez hasonlóan - egy legenda, történet főbb jeleneteit ábrázolták.

Az MTI kérdésére kifejtette: a Szent László-legenda képsora általában a szent királynak a nagyváradi várból való kivonulását, a magyar lányt elraboló kun vitéz üldözését, a kun vitézzel vívott csata jelenetét, a legyőzött vitéz lefejezését és a pihenés jelenetét ábrázolja. Hozzátette: a legenda jelenetei szinte valamennyi ismert ábrázoláson ugyanazok, a falképek csak a részletekben és a festő stílusában térnek el egymástól. Ezért is gondolják, hogy lehetett egy korai ábrázolás, előkép, amit a későbbi festők utánozni próbáltak. Azt is megjegyezte, hogy a legtöbb Szent László-legendát ugyanabban az időszakban, 14. század második és a 15. század első felében festették.

Kiss Loránd elmondta: kevéssé ismert tény, hogy

több szász evangélikus templomban is maradtak meg Szent Lászlót ábrázoló falképek.

Somogyom húsz kilométeres körzetében Szászivánfalva és Ecel evangélikus templomában találhatók hasonló falképek. A restaurátor megjegyezte: a szászivánfalvit három évvel ezelőtt sikerült teljesen feltárni, konzerválni, és részben a restaurálása is megtörtént. Az eceli Szent László-ábrázolás rendhagyó módon a középkori templom szentélyének az északi külső falát díszítette, és ma a templomhoz később hozzáépített sekrestye padlásterén látható.

A falkép-restaurátor szerint a szász templomokban őrzött képek azt igazolják, hogy Szent László kultusza nemcsak a Székelyföldön volt hangsúlyos, hanem a történelmi magyar királyság más területein is. Megjegyezte: Erdélyben arra is van példa, hogy a magyar szenteket, középkori görög-keleti templomok belső falára is felfestették. Példaként a Hunyad megyei Kristyor és Ribice ortodox templomait említette.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro