// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Szabadulást hozott a karácsony Udrea és barátnője számára

// HIRDETÉS

A volt közlekedési miniszter már Costa Rica-i otthonából kívánt boldog ünnepeket.

Arra senki sem számíthatott, hogy október eleji előzetes letartóztatásuk és menedékjogi kérelmük után ilyen gyorsan szabadulnak ki a Costa Rica-i börtönből, de Elena Udrea volt turisztikai miniszter, és barátnője, Alina Bica, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) egykori vezetője már otthon tölthette a karácsonyt.

A szabadulást egy jelentéktelen szervezési kérdésnek tűnő jogvita hozta meg számukra, mely Liviu Dragnea PSD-elnök ügye robbantott ki. Eszerint a legfelsőbb bíróság 2014 óta minden évben szabálytalanul hozta létre öttagú bírói tanácsait, mert a tanács minden egyes tagját sorshúzással kellett volna kijelölni. Ehelyett az volt a gyakorlat, hogy a hivatalból kinevezett elnökök mellé további négy bírót sorsoltak ki véletlenszerűen.

Az alkotmánybírósági döntés, mely megállapította a törvénytelenséget, nemcsak a korrupcióváddal immár másodszor bíróság elé állított Liviu Dragnea ügyét befolyásolta, hanem több, immár jogerősen lezárt nagykorrupciós ügyet is, köztük Elena Udrea és Alina Bica ügyét is.

Ők még büntetőpereik utolsó szakaszában menekültek a közép-amerikai országba. Udreát idén júniusban hat év börtönbüntetésre ítélték megvesztegetés elfogadása és hivatali visszaélés miatt, Bicára június végén négy év börtönbüntetést szabtak ki bűnpártolás miatt. Bár mindketten politikai menedékjogért folyamodtak, az Interpol körözése alapján bebörtönözték őket, és megindították a kiadatási eljárást, aminek a jogalapját a mostani alkotmánybírósági döntés megkérdőjelezte.

Elena Udrea szabadulása utáni első Facebook-bejegyzésében a családjával készült fotóval kívánt boldog karácsonyt, isteni csodának nevezve azt, hogy a szeretteivel lehet. Az Antena 3-nak adott első nyilatkozatában a börtönben töltött hónapok nehézségeiről beszélt, és az úgynevezett párhuzamos államot ostorozta, mely szerinte Laura Codruţa Köves főügyész és Klaus Iohannis elnök vezetésével politikai tisztogatást végzett a román politikában.

Udrea azt is elmondta, egyelőre nem áll szándékában hazajönni, és azt sem tervezi, hogy visszatér a román a politikába. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro