// 2026. október 16., péntek // Gál

Spanyolország nem veszi le a mancsát Katalóniáról

// HIRDETÉS

Merthogy hiába alakult meg az új katalán kormány, a regionális vezetők továbbra is provokálnak, renitenskednek.

Az történt, hogy Katalónia új elnöke, a nemrég megválasztott Quim Torra szombaton nyilvánosan bejelentette az új regionális kormány összetételét. Eddig nincs is semmi baj, de az a helyzet, hogy a vadiúj kormánynak több olyan tagja is van, akik börtönben ülnek, tárgyalásra várva, vagy éppen önkéntes száműzetésben tengetik életüket. Ezt pedig a madridi kormány persze nem hajlandó elfogadni.

A konfliktus tavaly október elsején megszervezett, Madrid által törvénytelennek minősített katalán népszavazás kapcsán mérgesedett el. A népszavazáson a katalán választók 43 százaléka vett részt, viszont a szavazók elsöprő többsége (90 százalék) a függetlenségre voksolt.

Aztán október 27-én a katalánok fogták magukat, és egyoldalúan kikiáltották a függetlenséget. Mire Madrid begorombult. Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök bejelentette: a kormány feloszlatja a Carles Puigdemont által vezetett katalán kormányt és előrehozott választásokat ír ki. Ezzel a lépéssel Madrid átvette a régió közvetlen ellenőrzését.

A tavaly decemberi előrehozott választásokon a függetlenségpártiak kis többséggel győztek, de egy ideig nem került olyan elnök, aki ne lett volna börtönben vagy száműzetésben. Végül Quim Torra lett a regionális elnök, aki május 17-én le is tette az esküt. Quim Torra – aki egyébként kemény vonalas katalán függetlenségpárti és a Berlinben tartózkodó Carles Puigdemont ex-elnök közeli szövetségese – felszólította a madridi kormányt, tegyen pontot a régió közvetlen ellenőrzésére. Vagyis vegye le a kezét Katalóniáról.

Mariano Rajoynak viszont esze ágában sincs megszüntetni a közvetlen ellenőrzést. A spanyol miniszterelnök megüzente a katalán vezetőségnek: ha majd teljesen törvényes kormánya lesz Katalóniának – értsd, nem lesznek benne börtöntöltelékek és száműzöttek – akkor lehet szó arról, hogy a régió visszakapja korábbi jogait. Addig azonban marad a spanyol csizma a katalán asztalon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro