George Simion AUR-elnök, Anamaria Gavrilă, a POT elnök asszonya és Călin Georgescu. (Fotó forrása: George Simion Facebook-oldala.)
George Simion AUR-elnök, Anamaria Gavrilă, a POT elnök asszonya és Călin Georgescu. (Fotó forrása: George Simion Facebook-oldala.)
… Georgescu zsoldos haverját fülön akarták csípni, de csak bottal üthették a nyomát… és Marcel Ciolacu elment ajándékot venni a hölgyeknek március elsejére, de elszámította magát.
George Simion és az AUR nem kevesebb, mint egymillió résztvevős tüntetést hirdetett meg a naptári tavasz első napjára, értelemszerűen Románia fővárosában. Ez még a múlt héten történt, azóta kicsit közeledett a valósághoz a nackóvezér elképzelése: a minap már csak 100 000 emberről beszélt.
És hogy miért kell tüntetni? Hát azért, mert Románia egy diktatúra, ahol elcsalják az elnökválasztásokat, az utcáról szedi fel a karhatalom a megváltó szerepében tetszelgő szélsőjobber államelnök-jelöltet, Călin Georgescut, meg aztán a kormány is milyen, azonnal mondjon le!
Szombaton reggel tízkor meg is jelent pár ezer ember az előre megbeszélt gyülekezőhelyen. Aztán a tömeg idővel gyűlni, dagadni kedett, délután három óra tájt Simionék szerint 300 000 ember volt a helyszínen, a csendőrség és egyéb források szerint kábé 30 000.
És hát persze, hogy megjelent a nép közt Georgescu mester is, és beszédet intézett a néphez. A beszéd lényege az volt, hogy ő minden tüntetőt szeret, továbbá, hogy megpróbáltak éket verni közéjük, de épp ellenkező hatást értek el, soha nem voltak ennyire egyek, és hogy vissza fogják venni az országot, méghozzá korrupció és szekusok nélkül, aztán hogy ő azt ígérte, nem fognak politikát csinálni és tessék, történelmet csinálnak, meg ja, Románia ne térdepeljen soha, és bizony, a román nép a legbátrabb nép. Na.
A tüntető tömeg éljenzett, aztán kicsit döntögette a kordonokat, kicsit dobálta a rendre felügyelő csendőröket, aztán megint éljenzett. A tüntetés délután öt óra körül befejeződött. És hogy nevetéssel zárjuk: meg nem erősített hírek szerint se Georgescu, se Simion úr nem szólt magyarul a néphez...
Beszámoltunk róla: csütörtökön az ügyészek lecsaptak Călin Georgescu szélsőjobber államelnök-jelöltre, bekísérték a hivatalba, ahol ráolvasták a súlyos vádpontokat, majd bírósági felügyelet alá helyezték és hazaengedték.
Ezzel párhuzamosan a hatóságok utánaeredtek a Horațiu Potra nevű zsoldosvezérnek és bandájának, amely a gyanú szerint nyakig benne volt és van a Georgescu-ügyben. A legfelsőbb bíróság elrendelte a banda előzetes letartóztatását, biztos, ami biztos.
Ennek megfelelően a karhatalom összesen 16 embert tartóztatott le, további két ember pedig házi őrizetbe került, többek közt illegális kampányfinanszírozás, továbbá fasiszta szervezet létrehozása gyanújával.
Letartóztatták volna a zsoldosbanda vezérét, Horațiu Potra urat, illetve a kedves fiát és egyik érintett rokonát is, de a rendőrség csak a hűlt helyüket találta. Ugyanis Potra úr feltehetőleg idejében megneszelte, mire készül a hatóság és lelécelt a országból, pereputtyával egyetemben.
Ezek után nem volt mit tenni: a rendőrség körözést adott ki ellenük. Hogy mikor kapják el őket, az egyelőre olyan rejtély, mint a dák piramisoké.
Március elseje nagy ünnep, és nem csak a románoknál (a bolgároknál, macedónoknál, moldávoknál is). Beköszönt a tavasz, legyőzetik a tél. És ilyenkor az a szokás, hogy a férfiak aprócska díszeket vásárolnak a hölgyeknek. A díszek neve márciuska (románul mărțișor) és fel lehet tűzni őket a blúzra, gallérra satöbbi.
Ha márpedig ez így van (és tenni lehet valamit a népszerűség növeléséért is), akkor a ország első politikusa, Marcel Ciolacu miniszterelnök sem maradhatott ki a szombati márciuska-vásárlásból. Szépen elment, bevásárolt, csináltatott is az egészről egy ügyes kis TikTok-videót és elmondta, hogy bizony, ő most a családtagjainak, a pártbeli hölgyeknek és a kormánybeli hölgyeknek is vásárol márciuskákat.
Na de úgy tűnik, a miniszterelnök megfeledkezett valamiről. Konkrétan arról, hogy az általa vezetett kormány regnálása alatt minden, de minden megdrágult. A márciuskák is. És bizony, az a kínos helyzet állt elő, legalábbis a miniszterelnök elmondása szerint, hogy kölcsön kellett kérnie némi pénzt, hogy be tudja fejezni a vásárlást. Különösen szerettük azt a részt, amikor a miniszterelnök arról beszélt, hogy ő becsületesen (tetszik érteni, becsületesen!) bevallja, alábecsülte a kitűzők árát.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.
További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.