… a román honvédelmi minisztérium felébredt, hogy jé, román katonák titokban zsoldosnak álltak, és most vizsgálódik… és ha az ember Kolozsvár környékén autózik, könnyen Ausztráliában érezheti magát.
Amint arról beszámoltunk, a hatóságok a csütörtöki szent napon bekísérték Călin Georgescut az ügyészségre, közölték vele a rá vonatkozó vádpontokat, majd hazaengedték, de csak azután, hogy bírósági felügyelet alá helyezték a tavalyi (törölt) államelnök-választás első fordulójának meglepetés-nyertesét.
Egy nap se telt el a nagy akció elindítása óta, az értéktőzsde pulzusa máris élénkebben kezdett el verni, az állami kölcsönök költségei viszont csökkenni kezdtek. Mindez azt jelenti, hogy a pénzpiacok pozitívan reagáltak Georgescu elleni vádiratra. Marcel Ciolacu miniszterelnök ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy a pénzpiacok reakciója természetesen nagyon fontos számára, ám ettől függetlenül őt elsősorban az érdekli, hogy az illetékesek helyesen alkalmazzák a törvényt és mindenről tájékoztassák a közvéleményt, amit nyilvánosságra lehet hozni.
Milyen szép, amikor Romániában működik a jog, az igazságszolgáltatás és a korrekt tájékoztatás. Tisztára olyan, mint egy jogállam, nem? Apropó jogállam, a tegnapi akcióra néhány európai ország is reagált. Franciaország, Németország, Spanyolország és Hollandia bukaresti nagykövetségei szolidaritási üzeneteket írtak a közösségi oldalaikra, melyekben kifejezték, hogy lám, Románia igazi demokrácia, igazi jogállam, ahol a hatalmi ágak egymástól függetlenül működnek, az európai értékek mentén. Nókomment.
Beszámoltunk arról az agyzsibbasztó történetről, hogy a román hadsereg, rendőrség és titkosszolgálatok aktív (!) elitharcosai időnként kapták magukat a közelmúltban (akár fizetés nélküli szabadságot vettek ki) és átruccantak Kongóba egy kicsit zsoldoskodni ennek a Horațiu Potra úrnak a bizniszében, aki nem mellesleg Călin Georgescu minden vizet felkavaró államelnök-jelölt bőrére is vigyázott, főtestőrként.
Azóta is megáll az ember esze, ha ez az ügy felmerül: hogy lehet az, hogy a hadseregből csak úgy lelépnek katonák, hogy egy messzi afrikai országban lövöldözzenek? Na, tessék elképzelni, hogy mostanra végre a honvédelmi minisztérium is felébredt. A minisztérium Csipkerózsikája, ja, nem bocsánat, vezetője, egy Angel Tîlvăr nevű jóember csütörtökön arról nyilatkozott (és nem is ásítozott közben), hogy az általa vezetett intézmény vizsgálja, hányan (!) kerestek némi kis mellékest zsoldosként. Persze, a miniszter sietett hozzátenni: fogalma nincs, hány katonáról lehet szó, és azt sem tudja, ki fogják-e rúgni a zsoldoskodókat, vagy sem.
Ja igen, ez az úr (aki miniszterként vezeti a fő honvédelmi intézményt) azt se tudja, vajon nemzetbiztonsági kockázatot jelent-e a katonák mellékfoglalkozása, melynek során például Kongóban védtek egy korrupt rendszert a lázadók ellen.
Tetszik érteni? Tîlvăr úr felébredt, semmiről nem tud, de tettre kész. Éljen a haza!
Van Kolozsvár közelében (pontosabban 19 kilométernyire a várostól) egy Szellőcskevölgy nevű település. Bűbájos neve van a helynek, nem? Románul sokkal földhözragadtabban nevezik, hogyaszongya: Săliștea Veche.
Na, ha valaki erre jár, könnyen előfordulhat, hogy úgy érzi magát, mint aki váratlanul Ausztráliába csöppent. És nem az időjárás, nem is a furcsa angol nyelvhasználat miatt, nem. A települést derék román polgárok lakják.
Ausztráliát az emuk képviselik Szellőcskevölgyben. Egy autós váratlanul szembe is találkozott a strucc e rokonaival, a falu egyik utcáján. Videót is készített a behemót madarakról, aki ide kattint, megnézheti.
Egyelőre arról nincs hír, hogy szürke, illetve vörös óriás kenguruk, koalák, egyéb erszényesek kószálnának Szellőcskevölgyben.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.