A kulturális fővárosi cím az előítéleteket is lebonthatná.
Az identitás kérdéskörére építi Sepsiszentgyörgy azt a pályázatot, amellyel Székelyföld nevében szeretné elnyerni 2021-re az Európa kulturális fővárosa címet – közölték a projekt képviselői egy szerda esti kolozsvári fórumon.
Mint Veres Nagy Tímea kulturális menedzser kiemelte, a kultúra és a művészetek eszközei lehetnek az identitáskonfliktusok tematizálásának, és egy modellértékű megoldás megtalálásának.
Sepsiszentgyörgy Székelyföld nevében, Csíkszeredával, Gyergyószentmiklóssal, Kézdivásárhellyel és Székelyudvarhellyel partnerségben pályázza meg a kulturális fővárosi címet. A pályázatot október 10-ig kell benyújtani, és november közepén derül ki, hogy mely pályázatok jutnak a 2016-os második fordulóba.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy vélte:
Hozzátette, a román központi médiában szinte csak negatív hírek jelennek meg Székelyföldről, ám a sepsiszentgyörgyi kulturális események mindig kellemes meglepetést okoznak a városba látogató román művészeknek. Ezért gondolják, hogy a kulturális fővárosi cím segíthetne megváltoztatni a régióról kialakult képet.
Véleménye szerint a cím elnyerése erősítené a régió román lakosságában a székelyföldi identitást, a székelyekben pedig a romániai identitást. Az MTI kérdésére a polgármester hozzátette, eddigi beszélgetéseik során azt tapasztalták, hogy a székelyföldi román kulturális intézmények is lehetőségként tekintenek a pályázatra. Az identitás kérdései ugyanis őket is erősen foglalkoztatják, és a választott téma számukra is alkalmat ad problémáik kibeszélésére.
A pályázatokat ugyanis egy olyan 12 tagú nemzetközi zsűri bírálja el, amelynek csak két romániai tagja van. Hozzátette, a pályázat hitelessége lesz a legfontosabb kritérium, amely alapján a zsűri dönt.
Antal Árpád azt is elmondta, hogy az utóbbi években általában kisebb városoknak ítélték a címet, és Spanyolország nevében például baszk többségű város, Hollandia nevében pedig fríz többségű város lett Európa kulturális fővárosa. Hozzátette, az sem ritka, hogy egy város egy régió nevében pályázik a címre.
A kolozsvári tanácskozás egy ötletgyűjtő konzultációsorozatnak az első állomása volt. A helyszínválasztást az indokolta, hogy a városban sok székelyföldi diák tanul, akik ötleteikkel segíthetik a sepsiszentgyörgyi pályázatot.
Nagyszeben után – mely 2007-ben volt Európa kulturális fővárosa – 2021-ben viselheti újra romániai város az Európa kulturális fővárosa címet. Eddig Arad, Brãila, Brassó, Bukarest, Craiova, Iași, Kolozsvár, Nagybánya, Sepsiszentgyörgy és Temesvár jelezte, hogy megpályázza a címet. A cím európai és bukaresti pénzforrásokat biztosít a nyertes pályázónak.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?