A segélyhívásukat fogadó orvos-koordinátor nem sok empátiát mutatott az aggódó szülők és a beteg kisgyerek iránt.
Valószínűleg egyetlen szülő sem kíváncsi a segélyhívásokat lebonyolító koordinátor kritikai észrevételeire közvetlenül azután, hogy gyermeke vért pisilt és emiatt mentőt hívna hozzá, de egy a Kolozs megyei házaspár ezt kapta a 112-es segélyhívószám tárcsázása után. A mentőszolgálat orvos-koordinátora – miután meglehetősen nyers és lekezelő stílusban kioktatta a kétségbeesett szülőket arról, hogy ez nem számít sürgősségi esetnek, majd azt is rájuk fogta, hogy elhanyagolták a kislány húgyúti problémáját – megtagadta a mentő biztosítását, a családorvoshoz irányította őket és letette a telefont.
Az eset még tavaly történt, de a szülők annyira felháborodtak a hölgy stílusán, hogy kikérték a Különleges Távközlési Szolgálattól (STS) a telefonbeszélgetés hangfelvételét, és nyilvánosságra hozták. Ebből kiderül, a hívást fogadó diszpécser szinte végig sem hallgatta, hogy mi a probléma, máris a családorvoshoz irányította az apát, aki azzal védekezett, hogy ebben az órában az családorvos nem érhető el. Majd az anyát kérte a telefonhoz, aki szinte el sem mondta, hogy mi a baj, azzal próbálta lerázni, hogy ez nem sürgősségi eset.
A beszélgetés akkor vett váratlan irányt, miután az apa kijelentette, hogy ha a gyermeknek baja lesz, akkor ő (mármint a diszpécser) lesz a hibás. Erre azzal reagált, hogy ő ugyan nem felel más gyerekéért, ő felnevelte a sajátjait. Nem kellett volna hagyni, hogy addig fajuljon a húgyúti probléma, hogy a kislány vért pisiljen, ez egyszerűen csak azt jelenti, hogy nem figyeltek rá eléggé. „Nem te mondod meg nekem, hogy mit kellene küldenem” – nyomatékosította a koordinátor, hogy márpedig nem fog mentőt küldeni hozzájuk.
A történet végül jól végződött, a harmadik telefonhívásra, nagy nehezen küldtek egy mentőt a kislányhoz, aki azóta meggyógyult. A szülők ettől függetlenül nyilvánosságra hozták a beszélgetést, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy segítség helyett ilyen hangnemet kaptak.
A Kolozs megyei mentőszolgálat annyit közölt az eset kapcsán, hogy belső eljárást indítottak, mely még folyamatban van. Elismerték, hogy a segélykérőkkel való kommunikáció elsődleges fontosságú, és ebben az esetben lehetett volna sokkal hatékonyabb, viszont az is tény, hogy a hívások koordinálása egy stresszes feladat.
A Különleges Távközlési Szolgálat körül legutóbb a caracali gyilkosságok miatt robbant ki botrány, mivel a megerőszakolt, akarata ellenére fogva tartott, majd meggyilkolt Alexandra életét meg lehetett volna menteni, ha a hatóságok nem bénáznak, illetve ha összehangoltabban működik a segélyhívószám kommunikációs rendszere. Az akkori eset is rávilágított, nemcsak az infrastruktúrával van gond, hanem a híváskezelők empátiájával is.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.