// 2025. november 16., vasárnap // Ödön

Saját kihallgatásán aludt el a sikkasztással gyanúsított exminiszter

// HIRDETÉS

Szegény kifáradt a húsvéttal összevont május elsejei minivakációtól.

Egykori üzleti környezeti felelős miniszterből gyanúsítottá „lépett elő” Ilan Laufer, akit csütörtökön hallgatott ki a rendőrség gazdasági bűncselekmények felderítésére szakosodott osztálya egy sikkasztási és adócsalási ügyben. 

Nem tudjuk, milyen módszerekkel hallgatták ki, de belső forrásokra hivatkozva a Mediafax azt írja, a vállakozóból lett miniszter egész egyszerűen elaludt a saját kihallgatásán. A névtelen források szerint nagyon fáradt volt az ortodox húsvét és május elseje közti minivakáció után.

A nyomozók azt mondják, Laufer cégein keresztül támogatta a korrupció miatt még 2016-ban elítélt, 2017 elején pedig a börtönben meghalt Dan Adamescu üzletember volt feleségét, Carmen Adamescut a bukaresti Unirea Shopping Center bevásárlóközpont üzlethelyiségeinek törvénytelen bérbe adásában.

A hatóságok szerint Laufer két cégén keresztül segített Carmen Adamescunak a cég megkárosításában. Az okozott kár összege eléri az 90 684 632 lejt.

A trükk egyszerű volt: azoknak, akik a bevásárlóközpontban akartak üzlethelyiséget bérelni, előbb Ilan Laufer cégeivel kellett jelentős összegű szerződéseket kötniük, majd később a volt miniszter segített nekik alacsony áron üzlethelyiséghez jutni.

Az így szerzett pénzt négy, Cipruson és Svájcban bejegyzett cégnek utalták át, ahonnan később fiktív tanácsadói és közvetítői szerződések segítségével jutottak hozzá az összegekhez. A pénz a nyomozó szervek szerint végül Carmen Adamescuhoz került.

Az ügyben adócsalás miatt is nyomoznak: Laufer cégei a svájci és ciprusi cégekkel kötött fiktív szerződések alapján úszták meg az adófizetést.

Laufer nem olyan régen egy másik botrányban is érintett volt: a kormányfő közlekedési miniszternek jelölte, ám Klaus Iohannis államfő az alkalmatlanságára hivatkozva visszautasította a kinevezését. Laufer ekkor antiszemitizmussal vádolta meg az elnököt, ezt azonban senki sem vette komolyan.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Közel harminc éve „nyögjük” a különleges nyugdíjak terhét
Krónika

Közel harminc éve „nyögjük” a különleges nyugdíjak terhét

Ma már a kiváltságok „szülőatyja”, Valeriu Stoica egykori igazságügyi miniszter is elismeri: hiba volt előjogokat adni bizonyos „szakmai köröknek”. Összeállításunkban a speciális nyugdíjak kronológiáját foglaljuk össze.

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn
Főtér

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát
Krónika

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
Székelyhon

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

// még több főtér.ro