A kedvező döntés után máris forrnak a politikusi indulatok. Autót lopott, járművezetői engedély nélkül vezetett és fizetés nélkül tankolt egy részeg felsőbányai férfi. Közel hatszáz jogosítványt vont be a rendőrség a nemzetközi nőnapon.
Az egész román politikai osztály egyként lélegzett fel arra a hírre, hogy Románia javára ítélt a Nemzetközi Bíróság a meghiúsult verespataki bányaprojekt kártérítési perében, ám az eufória elültével máris a kormányfőt támadta az ellenzék. A washingtoni székhelyű Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának (ICSID) nemzetközi választottbírósága döntése értelmében Romániának nem kell kártérítést fizetnie a pert kezdeményező Gabriel Resources Ltd. és Gabriel Resources (Jersey) vállalatnak, sőt utóbbiak kötelesek megtéríteni a perköltségeket az államnak - derül ki a kormány közleményéből.
„Harcoltunk Romániáért, mert igazságtalan lett volna, hogy az adófizetőket és a nyugdíjasokat büntessék az ország érdekei ellen cselekvő politikusok hibáiért. Nem szenvedhetnek az emberek egyes miniszterelnököknek a személyes érdekeket a nemzeti érdek fölé helyező döntései miatt" - idézte a közlemény Marcel Ciolacut. A miniszterelnök köszönetet mondott az ügyvédeknek, akik „professzionálisan és becsülettel képviselték Romániát!"
A kanadai cégek 2015 júliusában kezdeményezték a kártérítési eljárást az ICSID nemzetközi választottbíróságánál. A bíróság 2023 szeptemberében az eljárást lezártnak nyilvánította. A két vállalat összesen 6,7 milliárd dollár kártérítést kért. Keresetükben azzal vádolták a román államot, hogy megsértette a 2009-ben ratifikált román-kanadai és az 1995-ben ratifikált román-brit beruházásvédelmi megállapodást a verespataki bányaprojekt meghiúsításával.
Amilyen nagy most a miniszterelnöki boldogság, olyan pesszimista volt február elején Marcel Ciolacu, aki kétségeit fejezte ki Románia esélyeit illetően, majd odaszúrva elődeinek azt mondta, kormányfőként megszokta, hogy „neki nyújtják be a számlát a mások által elkövetett ostobaságokért".
A Románia győzelmét hírül adó péntek éjszakai Facebook-bejegyzésében Ciolacu támadta Dacian Cioloș és Ludovic Orban korábbi miniszterelnököket, akiknek a kormányzása idején Románia elindította, illetve újraindította az ókori aranybányászatáról híres erdélyi Verespatak világörökségi helyszínné nyilvánításának folyamatát, megakadályozandó a külszíni bányászat megkezdését, a település és környéke lerombolását.
„Romániáért harcoltunk, mert igazságtalan lett volna, hogy az ország valamennyi alkalmazottját és nyugdíjasát büntessék egyes románellenesek gazemberségeiért. A románoknak nem kell szenvedniük olyan miniszterelnökök döntései miatt, akik előbbre helyezték önös érdekeiket az ország érdekeinél" - fogalmazott Marcel Ciolacu, köszönetet mondva az ország képviseletét ellátó jogászcsapatnak.
Klaus Iohannis államfő is üdvözölte Románia győzelmét, és ő is gratulált az eljárásban az állam érdekeit képviselő szakembereknek.
„Hosszú éveken át tartó politikai és jogi viták után elérkezett az igazság pillanata. Románia megnyerte a Verespatak-pert, és nem kell semmiféle büntetést vagy kártérítést fizetnie. Harcolt és sikerült megvédenie nemzeti örökségét" - írta szombati Facebook-bejegyzésében az elnök.
Tánczos Barna volt környezetvédelmi miniszter a Verespatak-perben született döntésre reagálva szombaton kijelentette, hogy ezzel lezártnak tekinthető a romániai ciántechnológiás aranykitermelés ügye. Az RMDSZ politikusa ugyancsak köszönetet mondott a környezetvédelmi minisztériumnál dolgozó volt kollégáinak a szakszerű munkájukért. Azt mondta, nekik is köszönhető, hogy Románia számára kedvező ítélet született a Verespatak-perben, az államot képviselő ügyvédek ugyanis számos javaslatukat figyelembe vették és felhasználták.
Tánczos érthetetlen nevezte, hogy Marcel Boloş pénzügyminiszter miért bocsátkozott feltételezésekbe az elmúlt hetekben a per kimenetelét illetően, miközben az évek során a kormány és az illetékes minisztériumok képviselői is tartózkodtak a nyilatkozatoktól. Úgy vélte, Boloş kijelentései miatt most meglepőnek számít a Románia számára kedvező döntés.
„Ha nem sugalta volna egy hónapon át, hogy elvesztettnek tekintik a pert, ma mindenki Románia látványos győzelméről beszélne" - mondta a politikus.
Az USR időközben bejelentette, hogy feljelentést tesz a DNA-nál és a kanadai hatóságoknál Marcel Ciolacu ellen, mivel Cătălin Drulă pártelnök szerint a kormányfő tiltott tőzsdei manipulációt követett el. A párt ugyanakkor a miniszterelnök lemondását követeli.
Az USR közleménye szerint Cătălin Drulă már február 1-jén figyelmeztetett arra, hogy Marcel Ciolacu miniszterelnök és kormánya tagjainak „felelőtlen nyilatkozatai" a párthoz közel álló „okos fiúk" meggazdagodását hivatottak szolgálni." A Gabriel Resources részvényeinek értéke egész februárban emelkedett a PSD-nek és a PNL-nek a per elvesztésével és 6 milliárd dolláros kártérítéssel riogató nyilatkozatai és vádaskodásai közepette" - érveltek. Az USR szerint a vállalat részvényeinek értéke egy hónap alatt szinte megduplázódott, a részvényesek több mint 300 millió dollár nyereségre tettek szert.
Verespatakon és környékén az RMGC Európa legnagyobb külszíni aranybányáját szándékozta megnyitni, ahol ciántechnológiával bányásztak volna ki 330 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt. A beruházás ellen 2013-ban nagyszabású tüntetések robbantak ki, ezért a parlament 2014-ben elutasította az aranybánya-beruházást elősegítő törvénytervezetet.
Lopott autóval és hajtási engedély nélkül korzózott egy ittas férfi Felsőbánya utcáin. Amikor a rendőrök megállították, kiderült, hogy a járművezetői engedélyét korábban bevonták. A kihágások halmozására azt követően derült fény, hogy március 8-án egy férfi bejelentette a helyi rendőrőrsön, hogy ellopták az autóját.
A hatóságok ezt követően észlelték az autót a forgalomban és igazoltatták a volánnál ülő, szomjasnak nem mutatkozó 52 éves helyi lakost, akinek a leheletében 1,36 mg/l tiszta alkoholt mutatott a helyben elvégzett teszt. A férfit ezt követően kórházba szállították, ahol biológiai vérmintát vettek tőle az alkoholszint meghatározása céljából.
A vizsgálatok során az is kiderült, hogy a férfinak nemcsak a jogosítványa volt bevonva, hanem a lopott autót egy felsőbányai benzinkúton megtankolta, majd fizetés nélkül távozott. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és előzetes letartóztatására tett előterjesztést a rendőrség.
Csaknem 600 jogosítványt vontak be a rendőrök pénteken, hetvenet alkohol és drog hatása alatti vezetés miatt - közölte a Román Rendőrség. A közlekedésrendészet munkatársai egész pontosan esetben döntöttek úgy, hogy egy időre a rendőrségen fogják őrizni a vétkes sofőrök járművezetői engedélyeit. Az elmúlt 24 órában végzett közúti ellenőrzések során 181 gyorshajtót, 53-at alkoholos befolyásoltság alatt álló sofőrt és 17 kábítószer hatása alatt álló járművezetőt értek tetten.
A tájékoztatás szerint 114 közlekedési bűncselekményt észleltek, és bevonták 329 jármű forgalmi engedélyét. Március 8-án 2345 bevetésen voltak a rendőrök, akik 1960 esetben a 112-es segélyhívószámra érkezett bejelentés alapján szálltak ki. A rendőrök kézre kerítettek továbbá 27 országos vagy nemzetközi körözés alatt álló személyt, és 70 személy ellen rendeltek el valamilyen kényszerintézkedést. A vizsgált időszakban 8300 szabálysértési bírságot róttak ki, összesen 3.108.665 lej értékben.
A rendőrség arról is beszámolt, hogy a Blocada elnevezésű akció keretében pénteken több mint 4000 rendőr és csendőr lépett fel a közrend biztosítása, a kábítószer-forgalmazás és -fogyasztás megelőzése, valamint a közúti közlekedés biztonságának növelése érdekében. Országszerte 7567 gépjárművet ellenőriztek és 11.311 személyt igazoltattak. Alkoholtesztet 2858, drogtesztet 180 személyen végeztek.
A Blocada akció keretében 28 közlekedési bűncselekményt állapítottak meg a hatóságok, és bevontak 283 jogosítványt, ebből 27-et alkoholos befolyásoltság alatti járművezetés, 89-et gyorshajtás miatt. Ugyanakkor elvették 195 jármű forgalmi engedélyét.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Negyedik éve, hogy egy háromszéki építőipari kisvállalkozás az ünnepek közeledtével egy segítségre szoruló családnak elvégez 3000 lej értékű szakmunkát. Most egy zágoni, egyedülálló háromgyermekes édesanyának nyújtottak segítő kezet.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
...mindhárom nackó vezér megjelenik majd külön-külön a városban, szimpatizánsokkal együtt. Nem sokkal vagyunk előbbre az iratok digitalizációjával Romániában, az EU ezt hármasra értékelte. Továbbra is csupa esőt ígérnek a meteorológusok.

További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.
További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.
Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.
Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.
Kificamította egy tanítónő vállát, megharapta az iskolapszichológust és orrba fejelte az igazgatóhelyettest egy kolozsvári harmadikos diák. Külön titkosszolgálati egység vadászik hamarosan a nagykorrupcióra.

Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.
Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.
Jóval kevesebbet járunk étterembe a drágulások miatt. A kölni repülőtéren két román férfi szaladt a Wizz Air bukaresti járata után, miután kitörték a vészkijárat ajtaját.