// 2026. május 23., szombat // Dezső

Románia elismerheti Koszovó függetlenségét

// HIRDETÉS

Victor Ponta is elismeri, hogy változtak az idők.

Bukarestben „új döntések születhetnek Koszovó elismerésével kapcsolatban” Victor Ponta szerint, A miniszterelnök Albániában nyilatkozott egy koszovói televíziónak.

„Románia 2008-ban úgy döntött, hogy nem ismeri el Koszovót. Viszont azóta változtak a dolgok” – mondta a miniszterelnök.

Koszovó 2008-ban függetlenedett Szerbiától, Belgrád mellett azonban öt uniós tagállam – Ciprus, Görögország, Románia, Szlovákia és Szlovénia – nem ismerte el az új államot.

Az Európai Parlament idén márciusban határozatot fogadott el Koszovó európai integrációjának folyamatáról, amelyben arra ösztönözte az öt államot, hogy ismerjék el az legfiatalabb balkáni államot, hogy ezzel is megkönnyítsék a szerb-koszovói kapcsolatok normálissá tételét.

Victor Ponta kormányfő egyébként még 2013 nyarán beszél tarról, hogy Romániának változtatnia kellene korábbi álláspontján.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

// még több főtér.ro