// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Románia: az ország, ahol a civileknek kell rugdosni a kormányt, hogy csinálják már meg azt a k… ívánatos autópályát (sóhaj)

// HIRDETÉS

Most épp az A8-as, Marosvásárhelyet Iași-sal összekötő pályáról van szó, melynek meg nem építése miatt a civilek a nép ügyvédjéhez fordulnak.

Szerintük ugyanis alkotmányos jogaink lábbal tiprása a tény, hogy annak ellenére, hogy a tavaly novemberben elfogadott törvény (amely kötelezi a közlekedési minisztériumot, hogy négy éven belül legyen már kész az a r… ettentően fontos, Erdélyt Moldvával összekötő sztráda) ellenére sincs semmi előrelépés az ügyben.

Az ezzel kapcsolatos petíciót hétfőn nyújtja be az ombudsmannak, Renate Weber asszonynak a civil szervezet, amelynek most ünnepélyes keretek között leírom a nevét: Együtt az A8-ért.

Ugye röhej, hogy léteznie kell egy ilyen nevű szervezetnek a várva várt sztrádák földjén (sóhaj). Az A8-as sztráda mellesleg a tavalyi centenáriumi év hevében az Egyesülés autópálya nevet kapta (rossz az, aki rosszra gondol).

Szóval nevekben legalább ott vagyunk a szeren, csak lenne már mit elnevezni (sóhaj).

A lényeg, hogy a négy évből egy már huss, el is röppent, de az Egyesüléshez még a megvalósítási tanulmányok (előjáték) sem készültek el rendesen, és akkor még ugye hátra van maga az akció.

Egyelőre azonban csak ködösítés és parasztvakítás történt az ügyben, amitől a petíciózó civilek menten t… okán szúrják magukat.

Az Egyesülés egyébként összesen 318 kilométeres lesz (ami azért elég hosszúnak tekinthető), és a becsült ára négymilliárd euróra rúg – szerencsére ennek nagy részét uniós forrásokból ki lehet(ne) gazdálkodni.

(A cikk megjelenését az „ebben az országban semmi sem működik” program támogatta.)

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro