Az erdészeké az egyik legveszélyesebb szakma egyre kiesebb országunkban.
Nem könnyű erdésznek lenni napjainkban Romániában: ha komolyan veszi a hivatását (van, aki nem teszi, sőt), könnyen abba a helyzetbe kerülhet, hogy lelövik vagy meglincselik. Erre Silviu Geană, az erdészeti szakszervezetek föderációjának elnöke hívta fel a figyelmet, adatokkal bizonyítva, mennyire veszélyes foglalkozás lett az erdő védése 2018 Romániájában.
A számok valóban elgondolkodtatók: az elmúlt 8–10 évben – mióta egyre nagyobb méreteket ölt a falopás és a szervezett módon zajló illegális fakitermelés –
Valamennyiüket azért bántalmazták, mivel összetűzésbe kerültek a rájuk bízott erdőrészben garázdálkodó fatolvajokkal. A legutóbbi példa erre annak a Vaslui megyei erdésznek, Radu Artenie-nek az esete, akit múlt hétvégén egy 20 fős társaság támadt meg, miután ennek tagjait több alkalommal is megbüntette falopásért és elkobozta tőlük az illegálisan kivágott fát. Megverték és meg is késelték, sérüléseivel a jászvásári kórházban ápolják. Támadói közül hármat letartóztattak, a többi szabadlábon védekezhet. Hasonló esetekről ITT, ITT és ITT írtunk.
„A legtöbb esetben az erdészek egyetlen védelme van, a Jóisten”
– fogalmazott Silviu Geană, aki szerint az erdőt járók szánalmas fizetésért dolgoznak, megfelelő védőfelszerelés nélkül, így teljesen ki vannak szolgáltatva a fatolvajoknak. De a szakszervezeti vezető ennél cifrábbat is mondott. Mégpedig azt, hogy az erdészek
Példaként annak az Arad megyei erdészetnél alkalmazott vadásznak az esetét hozta fel, akire egy éve lőtt rá két orvvadász. Az ügy azóta is vizsgálati szakaszban van, miközben az áldozat ellen bűnvádi eljárást kezdeményeztek, mivel nála volt a szolgálati fegyvere és nem volt fegyverhasználati engedélye. Az viszont lezárult, hamarabb megoldották a hatóságok, mint azt, melyben az életét veszélyeztették, mutatott rá az aradi eset abszurditására Geană.
A szakszervezeti vezető a hatályos törvények alkalmazását kéri számon a hatóságokon, és azt a sokak által sejtett tényt sem rejti véka alá, hogy ezek sokszor cinkosai a fatolvajoknak, ők mossák tisztára őket. Geană szerint a bűnözők és a fakitermelésben érdekelt befolyásos közéleti személyiségek sokszor együtt röhögik ki a munkájukat komolyan vevő erdészeket.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.
A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.
Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.
Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.

Büntetések várnak azokra, akik az állami alkalmazottakat sértegetik. Több tucat köztisztviselő jutott be az adóhatósághoz és a pénzügyminisztériumhoz fantomegyetemeken végzett tanulmányok révén. Egy férfi illegális csatornarendszert működtetett 4 évig.

Nicușor Dan nem lesz ott a PSD pénteki kongresszusán, mert Sorin Grindeanu meg se hívta. És végre román állampolgár lett Charlie Ottley, a népszerű brit dokfilmes.