// 2026. április 10., péntek // Zsolt

Románia árgus szemekkel figyeli az ukrán mozgósítást

// HIRDETÉS

Nehogy etnikai aránytalanságot fedezzen fel - figyelmeztette ma a román külügyminiszter az ukrán nagykövetet.

Románia elvárja Ukrajnától, hogy a katonai mozgósítás negyedik hulláma során kerülje az etnikai alapú hátrányos megkülönböztetést: egyebek mellett erre hívta fel Teofil Bauer, bukaresti ukrán nagykövet figyelmét Bogdan Aurescu román külügyminiszter keddi megbeszélésük alkalmával.

A bukaresti külügyminisztérium közleménye szerint a találkozót a román fél kezdeményezte.

A külügyminiszter elítélte a délkelet-ukrajnai civil lakosság elleni erőszakos cselekményeket, és sajnálatát fejezte ki az ukrán válság rendezésére létrehozott összekötő csoport minszki tárgyalásai múlt hét végén nem vezettek eredményre.

Aurescu rámutatott: Románia folyamatosan figyelemmel kíséri a mozgósítást és állandó kapcsolatban van csernyivci és odesszai konzulátusával, kijevi nagykövetségével, az ukrajnai románok képviselőivel, valamint az ukrán katonai és civil hatóságokkal. Mint mondta: Románia elvárja, hogy a törvények betartásával, átlátható és kiszámítható módon, az etnikai és egyéb 

diszkriminációt kerülve hívják be katonai szolgálatra az embereket.

Az ukrán nagykövet országa köszönetét tolmácsolta Romániának a válság során tanúsított támogatásért. Arról biztosította a román diplomácia vezetőjét, hogy a mozgósításnál nem alkalmaznak etnikai szempontokat, és elismerését fejezte ki az ukrajnai román kisebbség azon tagjainak, akik részt vállalnak az ukrán állam és társadalom szeparatizmus elleni küzdelmében.

Románia már tavaly júliusban is figyelmeztette Kijevet, hogy a katonai mozgósításnál ne alkalmazzon etnikai diszkriminációt. Akkor az ukrajnai Csernyivci megye román többségű településein a lakosok útlezárással tiltakoztak az ellen, hogy a térségben csaknem ötszáz román nemzetiségű ukrán állampolgár kapott behívót.

A mozgósítás negyedik hulláma január 20-án kezdődött Ukrajnában. Ennek keretében mintegy 50 ezer embert terveznek behívni.

Katonaszökevények Romániában?

Az Adevarul című lap szombaton azt írta: az ukrán hatóságok azzal vádolják Romániát, hogy a behívó elől elmenekült ukrajnai románokat bújtatja. A lap Petro Porosenko ukrán elnök egyik tanácsadójának Facebook-bejegyzését idézve azt közölte: az utóbbi hónapban Csernyivci megyéből a hadkötelesek 17 százaléka lépte át az országhatárt, és Romániában bujkál. Az Adevarul úgy tudja: a megyében most 2500 férfi kapott behívó parancsot.

A román külügyminisztérium adatai szerint (a románnal azonosnak tekintett moldovai nyelvűeket is beleértve) Ukrajnának 400 ezer román anyanyelvű lakosa van.

A képen Teofil Bauer és Bogdan Aurescu. Forrás: mae.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Az APIA-nyilvántartásban szereplő valamennyi gazda vásárolhatna olcsóbb gázolajat
Krónika

Az APIA-nyilvántartásban szereplő valamennyi gazda vásárolhatna olcsóbb gázolajat

Gyökeresen átalakítaná idén a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gázolajár-támogatási rendszert. A jelenlegi, utólagos – olykor akár féléves késéssel történő – visszatérítési rendszer helyett egy értékjegyes támogatási forma bevezetését fontolgatják.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő
Székelyhon

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő

A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.

// még több főtér.ro